Főrendiházi irományok, 1901. IX. kötet • 244f4. sz.
Irományszámok - 1901-244f4
XXVI csoportosítása tehát egyáltalán nem nyújt tájékozást arra nézve, hogy a forgalomban mily arányt foglalnak el a nyers anyagok, félgyártmányok és gyártmányok, holott ezek egymáshoz képest való aránya tükrözi vissza a leghívebben egy-egy ország termelési viszonyait. Igaz ugyan, hogy nyers anyag, félgyártmány és gyártmány között sokszor nehéz megvonni a határvonalat, minélfogva az ily irányú összeállítás soha sem lehet teljesen kifogástalan, de hiányai mellett is mindenesetre igen tanulságos. A magyar külkereskedelmi statisztika általában az ásvány-, növény- és állatország azon termékeit veszi nyers anyagoknak, melyek létrehozásához az emberi munka főleg csupán azok összegyűjtésével, gondozásával, vagy kiaknázásával járult Félgyártmányok azok a czikkek, melyek előállításában az emberi munkának is már lényeges szerepe van, de a melyek további feldolgozás nélkül a fogyasztás czéljaira nem alkalmasok. Gyártmányok az emberi munkával létrehozott teljesen kész, fogyasztásra alkalmas iparczikkek. Ez az elv azonban, mint a részletes adatok mutatják, a gyakorlatban nem vihető keresztül teljes következetességgel. Megjegyzendő még, hogy a magyar statisztikának nyers anyagok, félgyártmányok és gyártmányok szerinti csopor< tositása nagyban és egészben véve megegyezik azzal a csoportosítással, mely az osztrák-magyar vámterület statisztikájában alkalmaztaíik s ha a két összeállítás között itt-ott vannak is eltérések, ezek az eltérések nem oly mélyrehatók, hogy az Összehasonlíthatóságot lényegesen befolyásolnák. Ezek előrebocsátása után, a magyar korona országai 1891—1901. évi külkereskedelmi forgalmának nyers anyagok, félgyártmányok és gyártmányok szerint való megoszlását ezer koronákban és százalékokban a következő táblázatban mutatjuk be : A csoportok megnevezése Év A csoportok megnevezése 1891 1892 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen a) Érték ezer koronákban 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 178.876 96.461 730.224 184.180 109.118 745.470 183.976 95.427 749.062 195.195 108.401 792.465 190.230 107.297 793.386 200.151 101.260 797.066 228.192 104.434 775.663 277.268 100.984 816.296 241.798 107.288 850.131 228.727 104.480 777.147 232.608 115.632 799.341 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 1,005.561 1,038.768 1,028.465 1,096.061 1,090.913 1,098.477 1,108.289 1,194.548 1,199.217 1,110.354 1,147.581 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen b) Százalékokban 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 17-79 9-59 72-62 17-73 1O-50 71-77 17-89 9-28 72-83 17-81 9'89 72-30 17*43 9-84 72'73 18-22 9*22 72*56 20-59 9-42 69*99 23-21 '8-46 68*33 20-16 8*95 70*89 20*60 9-« 69-99 20-27 10*08 69-65 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen lOO'oo 100-00 lOO'oo 100-00 lOO'oo lOO'oo 100-00 lOO-oo lOO-oo 100-00 lOO-oo 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen aj Érték ezer koronákban 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 632.458 80.311 377.644 590.737 66.141 362.440 597.619 73.413 378.064 655.695 87.756 381.784 541 868 83.644 384.292 590.265 83.287 416.008 563.857 86.686 431.459 557.336 95.265 451.188 645.545 113.429 441.570 702.190 126.396 498.898 662.064 123.082 480.043 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 1,090.413 1,019.318 1,049.096 1,125.235 1,009.804 1,089.560 1,082.002 1,103.789 1,200.544 1,327.484 1,265.189 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen b) Százalékokban 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 58*00 7'36 34*64 57*95 6*49 35-56 56-96 7'00 36*04 "58-27 7-80 33-93 53-66 8*29 38-05 54-18 7-64 38-18 52-11 8-01 39-88 50-49 8'63 40-88 53-77 9-45 36-78 52-90 9-52 37'58 52*33 9-73 37*94 1. Behozatal.' 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen II. Kivitel. 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok Összesen 1. Nyers anyagok 2. Félgyártmányok 3. Gyártmányok öss/.esen 100-00 100-00 100-00 100-00 lOO-oo lOO'oo 100-00 lOO-oo 100*00 lOO-oo 100-00