Főrendiházi irományok, 1901. V. kötet • 243-244. sz.

Irományszámok - 1901-243

Ezen kettős czélzatnak megfelelően a tervezett kiegészítés is két irányra terjed ki, és pedig: 1. csupán a kölcsönös sertésforgalomra, melynél mindkét állam egyaránt nagy mértékben van érdekelve és 2. az állatforgalom általános lebonyolitására. Az első irányban tervezett kiegészités nem a vám- és kereskedelmi szövetség egész tartamára, hanem csak arra az időtartamra birna érvénynyel, a meddig a sertésvész uralkodik, a mi g tehát a sertés vész ellen való védekezés behatóbb ellenőrzést ós intensivebb elbánást igényel. Ellenben a második irányban tervezett kiegészités érvénye a vám- és kereskedelmi szövetség egész tartamára terjedne ki. Az emiitett két irányzat közül különösen az első, vagyis a sertésforgalmat érdeklő irányzat nemcsak ezen forgalom számbeli értékénél, de különleges természeténél fogva is mindkét részről a legbehatóbb figyelmet érdemli. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy a sertés vész elterjedésénél a különböző sertésminőségek nem esnek egyenlő megítélés alá. Az a sértés, a mely érettebben ós felhizlalva közvetlenül levágás czéljából vitetik ki a másik államba, a fertőzés közvetítése tekintetében sokkal kevésbé veszélyes, mint az a fiatalabb sertés, a melyet sovány állapotban továbbtartásra, vagy tenyésztési czólokra vittek ki. S tényleg a másik állam területére történt sertésvószbehurczolások túlnyomóan nem az olyan sertések útján fordulnak elő, a melyek a vágóhidakon rövid időn belül és rendeltetésükhöz képest leölettek, hanem azok olyan haszon- és tenyészsertések útján történtek, a melyek a másik állam hizlalója, vagy tenyésztője által tovább tartattak s a melyeknél az a behatóbb állategészségügyi ellenőrzés sem volt foganatosítható, a mely főleg az állandó állategészségügyi felügyelet alatt álló vágóhidakon a levágásra szánt sertésekre alkalmaztatott. A tenyész- és haszonsertésekkel nem ritkán- előfordult vészbehurczolások esetén a másik állam kormánya által a fennálló kiegyezési megállapodások alapján az illető állatok származási helyére (szolgabírói járásra) jogosan alkalmazott tilalom következtében eddigelé nemcsak az ilyen sertések forgalma akadt meg, hanem a fertőzés elhurczolásának szempontjából kevésbé aggályos vágósertések kivitele is gátoltatott, a mi pedig tekintettel a vágósertések nagyobb értékére és arra a körülményre, hogy ekként a fogyasztásra kész állatok értékesítése is meg volt akadályozva, vagy legalább nehezítve, az ország fontos gazdasági érdekein jelentékeny csorbát ejtett. Mindkét állam jól felfogott érdekében indokolt volt tehát az állatforgalmi megállapodásoknak olyan kiegészítését keresni, a mely az által, hogy a tenyész- és haszonsertésekkel a másik állam területére való vészbehurczolás esélyét csökkenti, egyszersmind az ilyen behurczolások miatt elrendelt zárlatok számát is apasztja, és igy tágabb teret enged az értékesebb vágósertések forgalmának, tehát éppen azoknak a sertéseknek, a melyekre a statisztika szerint kivitelünk súlypontja esik.