Főrendiházi irományok, 1901. III. kötet • 123-164. sz.

Irományszámok - 1901-157

238 157. szám. mint az őrház-kiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, a mely az új helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az említett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek csak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő meg­állapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. — A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10 (tíz) °/oo-el állapíttatik meg. A kanyarulatoknak a nyílt pályán 250 méternél kisebb félátmérővel nem szabad bírniok. Általában a pálya irány- és lejtési viszonyait a kivitel czéljaira készítendő építési tervezetben sem szabad akként megválasztani, illetve olyképen megváltoz­tatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben elfogadva, illetőleg megállapítva lettek. Különösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximalis lejtviszonyokra és minimalis ívsugarakra nézve,, melyek lényegesen más helyen és nagyobb számban, illetve kiterjedésben, mint a fentebb említett eredeti tervekben előfordulnak, egyáltalán csak kivételes esetek­ben, és ezekben is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és a mennyiben azt a kereskedelemügyi m. kir. minister az engedélyesek előzetes kérvényére, az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és viszonyok által teljesen megokoltnak, s ennek folytán, valamint egyéb tekin­tetekből is megengedhetőnek fogja találni. A pálya szabványos koronaszélessége az alépítmény felszínében vagyis a kavicságy alsó felületének inagasságában mérve, 4*o (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágány kibővíté­sének megfelelően kiszélesítendő. A töltések azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2*5 m. magasságig l 1 /» vagy l 1 /* lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább l 1 ^ lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állítandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csakis erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenékeséssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azok­nak töltés felőli lejtői ellenben ugyanoly rézsűvel készítendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelési és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül, valamint akképen válasz­tandók, illetve állapítandók meg és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésre és vízlefolyásra, valamint a pályatest és tartozékainak megfelelő és czélszerü előállítására és fentartására nehézséget, akadályt vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá hogy azok minél rendesebb és szabályosabb alakkal és fenékkel, illetve koronával birjanak. Megállapíttatik azonkívül, hogy nem szabad anyaglerakási

Next

/
Oldalképek
Tartalom