Főrendiházi irományok, 1896. XXII. kötet • 944-985. sz.

Irományszámok - 1896-966

966. szám. 117 a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők és építendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolá­sával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak, stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá, avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyílt szerkezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályaszintől számított legalább O'GO m. magas felültöltéssel állitandók elő ; azonban ilynemű műtárgyak helyett — ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú víz levezetésére szolgálnak — bezárólag l.o m. nyilasig és legalább 0 so m. magas felültöltéssel, beton- vagy vascső-átereszek is lesznek építhetők, melyek — a szükséghez képest — homlok- és szárny­falakkal, valamint a talaj- és egyéb helyi viszonyoknak megfelelő külön alapozással látandók el. A nyílt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai az egész vonalhálózaton köböl vagy tég­lából falazva, hordszerkezetei pedig a losoncz—poltári vonalon bezárólag 2o m. nyilasig tölgy­fából és ennél nagyobb nyilasoknál vasból létesítendők, ellenben az ipolyberzencze—katalin­hutai vonalon, valamint az összes iparvágányokon a hordszerkezetek 6o méter nyilasig tölgy­fából és ennél nagyobb nyilasoknál fenyőfából álUthatók elő. Továbbá a losoncz—poltári vonalon többnyílású hidaknál falazott pillérek alkalmazandók, mig az ipolyberzencze—katalin­hutai vonalon és az iparvágányokon fajármak alkalmazása is megengedtetik. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesz­nek előállitandók, az illető szabványokban vagy építési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg megállapittatni. A szabványrajzok vagy építési részlettervek megállapításaihoz, avagy az elrendeléshez képest, különösen nagyobb nyílású vagy magasságú, valamint állomások és kitérők közelében fekvő műtárgyak is megfelelő korlátokkal látandók el. . A nyilt vasúti átereszek és hidak hordszerkezetei általában az egész vonalhálózaton 6.000 kilogramm keréknyomás és a szabályszerű terhelési Séma, illetve igénybevételek alapul­vételével számitandók és szerkesztendők. Oly vonalrészeken, a melyeken elsőrendű vasúti felépítmény lesz alkalmazandó, a pálya­test és a vasúti műtárgyak is elsőrendű vasutaknak megfelelően állitandók elő. Támasztó- és bélésfalak épitéséhez kő-vagy téglaanyag használandó. A szerint, a mint az — tekintettel a czélra és rendeltetésre, valamint a számba jövő egyéb körülményekre — megengedhetőnek fog találtatni, ilynemű kőfalak, úgyszintén kőburkolatok esetleg habarcs nélkül, szárazon is lesznek rakhatók. Pályaáthidalások hidfői és szárnyai, valamint esetleges pillérei és boltozatai — a meny­nyiben ily műtárgyak az engedélyezett vasúton egyáltalában kivitelre kerülnének — kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig — a netalán előforduló esetekben történendő meg­állapításhoz, illetve elrendeléshez képest — fából vagy vasból lesznek előállitandók, meg­jegyeztetvén, hogy fahordszerkezetek mellett, pillérek helyett falazott lábazatokra állitandú fajármak is alkalmazhatók. Közutak átvezetésére szolgáló pályaáthidalások tervezésénél és építésénél — különösen a hordszerkezet számításánál alapul veendő terheléseket, valamint a hidpálya elrendezését és szerkezetét illetőleg — az érintett közutak műtárgyaira nézve érvényben álló szabályok és szabványok is figyelembe veendők lesznek. Pályaáthidalások, valamint támasztó-és bélésfalak azon részei, melyek feltétlenül kőből

Next

/
Oldalképek
Tartalom