Főrendiházi irományok, 1896. XXI. kötet • 915-943. sz.
Irományszámok - 1896-936
936. szám. 39 intézményekkel birnak (Anglia, Poroszország). Ugyanis mig Magyarországon még 1891— 1895-ig átlagban 100 élveszülöttre 39'94 öt éven alul elhalt g}^ermek esett, addig fokozatosjavulással e szám 1898. évben 35'99-re sülyedt le, tehát a javulás 3'95°/o, mig ugyanezen idő alatt Angliában némi visszaesés, Poroszországban csak 0"9°/o, Francziaországban csupán l-32°/o javulás mutatkozik. Magyarország és a fenti államok 1891—1898. évi gyermekhalandóságát feltüntető statisztikai táblázatokat összehasonlítás okáért függelékképen ide csatolom. Ezt a nagy gyermekhalandóságot kevesbíteni, az elhagyott gyermekeket az elpusztulástól és elzülléstől megóvni első sorban az államnak s másodsorban a, társadalomnak kötelessége. Az első lépést e baj orvoslására Sándor István Bécsben 1815. évben elhalt hazánkfia tette, végrendeletikig 10.000 forintot hagyván egy Budapesten felállítandó szül- ós lelenczházra. Azután nyugodott az elhagyott gyermekek ügye 1851-ig, midőn azok megmentése érdekében az az intézkedés történt, hogy a kolozsvári akkori sebészi tanintézet szülőkórodája, illetőleg bábaképezdéje utasíttatott, hogy évi rendes javadalmazásából az intézetben született azon gyermekeket, kikről anyjuk bármi oknál fogva gondoskodni nem képes, falukon helyezze el 12 éves korukig. Ez a kezdeményező szerény lépés egyúttal a leghelyesebb útmutatás volt a tekintetben, hogyan kell az elhagyott gyermekekről gondoskodni ; hogy tudniillik ne a nagyváros kórházszerű épületében, úgynevezett lelenczházban neveltessenek, de mihelyt a csecsemők állapota megengedi, falukra tápanyákhoz adassanak s ott kellőleg ellenőrizve ápoltassanak. Ez után az első és jó példa után, a melyről a Királyhágón inneni részben tudomást sem vettek, az ügy ismét egy évtizednél tovább pihent, midőn 1865-ben társadalmi mozgalom indult meg »Országos lelenczházi társulat« alapítására, mely azonban daczára az ólén állott férfiak (gróf Nádasdy Lipót ós társai) nagy buzgalmának ós kitartásának, leginkább a hatóságok és szakközegek aggályai miatt sikerre nem vezetett. Szerencsésebb eredményű volt a hölgyek által 1870-ben megindított mozgalom, mely még ugyanazon évben a ma is áldásosán működő »Első budapesti gyermekmenhely «-et megteremte, mely intézet a felvett gyermekeket jótéteményeiben mindaddig részesiti, mig azokat mint helyes irányban felnevelt polgárokat a társadalomnak át nem adja. 1871-ben képviselőházunk is foglalkozott e tárgygyal január 28-iki ülésében, s vita nélkül elfogadta azt a határozati javaslatot, mely szerint utasíttatott a belügyminister, hogy a szül- és lelenczházak felállítására szükséges költségeket már a következő évi előirányzatba vegye fel, a mi azonban nem törtónt meg. A közegészségügy rendezéséről szóló 1876 : XIV. t.-cz. 140. §. a) pontja egyebek között a lelenczek ós dajkaságba adottak orvosoltatásáról és eltartásáról való gondoskodást is a községek feladatává tette, mely rendelkezés azonban községeink nagy részének szegénysége, közömbössége és a felügyelet hiánya miatt jobbára vógrehajtatlan maradt. 1885-ig, mig a társadalom újból meg nem mozdult, ismét csend volt e téren, daczára annak, hogy időközben jelentékenyebb alapítványok tótettek e czólra s maga a főváros is 1879-ben ő Felségeik ezüstlakodalma ünnepének megörökítésére 100.000 forintot szavazott meg, s daczára annak, hogy 1881—1885-ig az államkincstár a, bécsi lelenczház által felvett évenkint átlag 1100 magyar lelenczért átlag évi 33.000 forintot fizetett, mely költségek az illető községek részéről megtéríttettek. 1885-ben alakult meg Budapesten a második ilynemű intézet »a Fehér Kereszt országos lelenczház-egyesület«,mely hasonlóan az első budapesti gyermekmenhelyhez, de nagyobb mértékben teljesiti a gyermekmentós nemes feladatát. A törvényhozás méltányolván e két intézet működésót, 1892-től fogva évenkint