Főrendiházi irományok, 1896. XIX. kötet • 794-834. sz.
Irományszámok - 1896-795
795. szám. 39 értékpapírokról, illetőleg pénzösszegről kiállított elismervény után nem az egész, hanem csak a fél adóösszeget tartozik leróni. 32. §, Az állami hatóságok, állami intézetek és vállalatok adómentessége és ebből ífolyólag a bankra vonatkozó határozatoknak a részükről kötött ügyletekre való alkalmazása bővebb indokolást nem igényel. 33. §. Az adókötelesség teljesítésének ellenőrzése érdekében feltétlenül szükséges, hogy az ellenőrzésre hivatott pénzügyi közegek a törvényjavaslat határozatai alapján vezetendő okiratokat, naplókat és lajstromokat bármikor megtekinthessék, sőt a naplókban és a lajstromokban foglalt feljegyzések helyességének megbirálása czéljából az értéküzletről vezetett üzleti könyvek betekintése is szükségessé válhat. E végből az illető felek az említett okiratok és könyvek felmutatására voltak kötelezendők és minthogy a felmutatás csak úgy válik lehetővé, ha azok meg is őriztetnek, ez a — természetesen csak bizonyos határidőre terjedhető — megőrzési kötelesség is ki volt mondandó. Ezeket az intézkedéseket úgy a német, mint az osztrák törvény is tartalmazza ég ez a mi pénzügyi jogunk szempontjából új rendszabályt sem képez, mert a bélyegellenőrzési szemlék megtartása hasonló elveken alapul. 34. §. Az előző §-ban említett ellenőrzés szabatos és a felek indokolatlan zaklatásának lehető elkerülésével leendő gyakorlása czéljából ki volt mondandó, hogy az ellenőrzési eljárásban a pénztigyminister által e czélra külön megbízandó közegek járhatnak csak el és a felek érdekeinek szemmeltartásával egyidejűleg meg volt határozandó, hogy az ellenőrző közegek észleleteiket csak az értékpapirforgalmi adó alóli elvonások tekintetében használhatják fel, egyéb tekintetben azonban szigorú titoktartásra köteleztetnek. 35. §. Az egyes adók pontos lerovásának leghatályosabb biztositékát az adóelvonások esetére kilátásba helyezett súlyos pénzbírságok képezvén, ezek alkalmazása elől a jelen törvényjavaslat keretén belül sem lehetett kitérni és pedig annál kevésbbé, mert a legszélesebb ellenőrzési intézkedések daczára az adóelvonás veszélye még mindig feuforogván, az adó csekély mérvével szemben aránytalanul nagy pénzbírságoktól való félelem leghivatottabb eszköze lesz az adóelvonási hajlam elfojtásának. Az illetéki törvények és szabályok a birság maximumát a megrövidített illeték 50-szeres Összegében állapítják meg ugyan csak, de a most hangoztatott érvek figyelembevételével czélszertínek mutatkozott az értékpapirforgalmi adó alóli elvonások esetében a bírságot az elvont adóösszeg 150-szeresében meghatározni és azt ismétlés esetére 250—500-szorosára fokozni. Az osztrák törvény is az elvont adóösszeg 150-szeresével állapítja meg a bírságot, a német törvény ugyancsak 50-szeresével, de ezenfelül ez az utóbbi törvény ismétlés esetére még külön 150 márkától 5.000 márkáig terjedő pénzbirsággal sújtja az adókötelest. Egyes törvényhozások, nevezetesen az angol, még sokkal súlyosabb büntetési sanctiókat ismernek, a mennyiben az Ügyletek kereshetőségét az adó szabályszerű lerovásától teszik függővé, de én részemről nem tartom megengedhetőnek, hogy a legmerevebb fiscalismus eme kifejezése törvénykezésünkben polgárjogot nyerjen.
