Főrendiházi irományok, 1896. XIV. kötet • 602-639. sz.
Irományszámok - 1896-602
602. szám. 15 -dasági és financziális körülmények között a készfizetések felvételéig vagy azután a forgalom e részének elönyösebb rendezésére kedvező alkalom kínálkozik. Mihelyt azzal az eshetőséggel számolok, hogy ezek a papír fizetési eszközök á kész.fizetések felvétele után egészben vagy részben továbbra is fentarthatók, azzal is kell számolnom, hogy a készfizetések felvétele után az ezeknek a jegyeknek addig kizárólagos és teljes fedezetéül használt arany érméknek ez a kizárólagos rendeltetése is meg lesz szüntethető. A magam részéről legalább ezeknek a jegyeknek teljes aranyfedezetét a készfizetések felvétele utáu alig javasolhatnám, mert ezeknek a kis czímletű jegyeknek ez az aranynyal való teljes fedezettsége a forgalmi területünknek rendelkezésére álló aranyból oly mennyiséget kötne le épen ezeknek a kis czímletű és ezért a nemzetközi vonatkozásoktól legtávolabb álló forgalomra rendelt jegyek részére, hogy az által többi pénzforgalmunk fedezetének szilárdsága, nézetem szerint teljesen indokolatlanul, csorbát, szenvedne. Ha már most a készfizetések felvétele idejében a kis czímletű papirfizetési eszközök teljes fedezetére szolgáló arany e külön rendeltetése alól feloldatik, úgy az esetben, ha ez a papírpénz mint állampénztári utalvány bocsáttatott ki és van forgalomban, az a helyzet áll elő, hogy a jegybank mellett, mint a papirfizetési eszközök főkibocsátó helye mellett, még egy másik jegykibocsátó hely is működik, a mely, habár a kibocsátható jegyek mennyisége meg is van határozva, habár a kibocsátott jegyek a mindenkori pénztári készletekben bizonyos fedezetet is találnak, a jegybank működését mégis zavarja és annak felelősségét a valuta fentartása körül megosztja. Mindezeken alig változtatna az, ha az állami pénztári jegyek a magánforgalomban nem lennének elfogadandók, vagyis törvényes fizetési eszközt nem képeznének. A kisebb fizetési eszközök iránti szükséglet természete olyan, hogy az anuak kielégítésére szánt fizetési eszközök, hacsak nincsenek a szükségletet meghaladó mennyiségben forgalomban, elfogadtatnak minden kényszer nélkül. Nézetem szerint jóval kedvezőbb a helyzet, hogy ha a készfizetések felvétele idejében a forgalomban levő és a mondottak szerint, egyelőre forgalomban tartható kis czímletű papirfizetési eszközök nem állami pénztári utalványok, hanem bankjegyek. Ez esetben a papirpénzügynek egyetlen kútforrása és kezelője a jegybank, a mely egyedül felelős azért, hogy a papírpénz készpénzért mindenkor beváltható legyen, következéskép azért is, hogy a forgalom a papírpénzt az aranynyal egyenlően értékelje. A kis czímletű papírpénz kizárólagos fejezetére rendelt arany ezen külön rendeltetése alól felszabadulván, a bank egész jegy forgalmának fedezetét erősbiti, és így tulajdonképeni rendeltetésének szolgál, a mely első sorban az, hogy a nemzetközi vonatkozású pénzforgalom alapját képezze. Végül a kis czímletű bankjegyek az Osztrák-magyar bank azon szabályai alá esvén, a melyek az adómentes contingensre nézve fennállanak, forgalmuk nem szaporítja az értéken aluli vagy fedezetlen fizetési eszközök összegét és ennek folytán forgalmuk által a valuta a maga összeségében ebből a szempontból sincsen hátrányos m befolyásolva. A tervezett megoldással szemben azoknak az ellenvetéseknek, a melyeket a kisebb czímletű bankjegy ellen felhoznak, alig marad alapja. Ez ellenvetések lényegükben azon a tapasztalaton alapulnak, hogy a forgalom a kis czímletű papírpénzt annyira fölveszi, hogy az egyszer kibocsátott ilyen kis czímletű papírpénz a forgalomnak egy állandó része marad, vagyis alig kerül beváltásra. Ennek folytán a kis czímletű papírpénz nemcsak az érc/pénzzet versenyez, illetőleg azt a forgalomból kiszorítja, hanem a kibocsátó, a jegybank, a jegyek beváltásával nem számol, a mi a bankot könnyelmű jegykibocsátásra ösztökélheti. Ezek az ellenvetések természetszerűen csak abban a pillanatban merülhetnek fel, a mikor a készfizetések felvétele után, a bank még azzal a joggal bír, hogy ily jegyeket kibocsáthasson.
