Főrendiházi irományok, 1896. XIV. kötet • 602-639. sz.
Irományszámok - 1896-602
60 u i. szám. 11 Valamikép az 1894. évi XXIV.-törvényczikk alapján foganatosított államjegy-beváltásnál nem tettük, ugy ezúttal sem javaslom, hogy az államjegyek közvetlenül arany ellenében váltassanak be. Az aranynak közvetlenül a forgalomba való bocsátása azt követelné, hogy a valutarendezés teljesen elő legyen készítve és hogy a jegybank a készfizetéseket tényleg már felvette. Csakis ez utóbbi körülmény megléte biztosítaná azt, hogy ha az államjegy-beváltás czéljából forgalomba bocsátott arany mennyisége bármely okból, akár üzletiből, akár thesauratio-folytán, a forgalomból elfolyna, a forgalom a hiányt automaticus utón, a mint az minden rendezett valutájú országban történik, pótolná. Jegybankunk azonban még nem készfizető; épen a jegybankügy tekintetében egyidejűleg javasolt intézkedések majdnem kizárólag arra a czélra törekesznek, hogy a bank készfizetővé tétessék. Az aranynak közvetlenül a forgalomba bocsátása, ha az financiáliter azért nem is lenne aggályos, mert pénzünk nemzetközi értéke már huzamosabb ideje, különösen a banknak azon eléggé nem méltányolható tevékenysége folytán, a melyet az devisaüzletéuek kiterjesztése s a forgalom szolgálatába való bocsátása által kifejt, a törvényes reláczio körül van,*) s így arany és papir között lényeges különbség nincs, már az előadott oknál fogva is nem lenne ajánlatos. De ettől eltekintve, az aranynak közvetlen kiadása nem is lenne gazdaságos eljárás. A közös költségen beváltandó államjegyek legnagyobb része öt-forintos jegy; az ezek által teljesített szerepet a forgalomban a készfizetések felvétele után is, legalább jó részében, fiduciárius pénzeszközök fogják teljesíthetni, a nélkül, hogy ebből, a mint azt alább lesz szerencsém kifejteni, a valuta jóságára kár háromolhatnék. Egyrészről az aranynak közvetlenül a forgalomba bocsátása nem lévén időszerű és más szempontból nem czélszerű, másrészről az 1894-ben követett eljárás által az is el lévén érve hogy az államjegyek helyébe teljesen aranynyal fedezett fizetési eszközök kerülnek forgalomba, e mellett pedig a valutarendezés czéljaira beszerzett arany a jegybanknál, annál az orgánumnál gyűjtetik egybe, a melyre a valuta állandóságának fentartása, a készfizetések tényleges felvétele s ez után azok biztosítása legfőbb feladatként hárul, az emiitett eljárás isméti alkalmazását tartom a mai viszonyok között egyedül teljes megnyugvással javaslatba hozhatónak. A bevonandó államjegyek pótlása végett forgalomba bocsátandó fizetési eszközök megválasztásánál azonban, ha mindjárt a beváltásnál ugyanazok az elvi szempontok vezetnek, a melyek a törvényhozást 1894-ben vezették, némileg eltérő eljárást hozok javaslatba attól, a mely az 1894-iki XXIV. t.-czikk alapján követtel tett, mert a beváltott államjegyek nem pótoltatnának közvetlenül a banknál megszerzett ezüst-forintosokkal s az alapszabályok szerint kibocsátott különböző czímletü bankjegyeitkei, hanem 32 millió forint erejéig öt-koronás ezüstérmék és 80 millió forint erejéig külön megállapodások alapján kibocsátott tíz-koronás bankjegyek bocsáttatnak a forgalom rendelkezésére. Az öt-koronás ezüstérmék az egy-koronásokénál nagyobb, de nem korlátlan fizetési erővel ruháztatnának fel, tehát váltópénz jellegével bírnának. Előállíttatásuk czéljából névértékökkel egyenlő Összegüezüst forintosok használtatnának fel, és pedig oly ezüstforintosok, a melyek az Osztrák-magyar bank érczkészletéből lennének arany ellenében megszerzendők. A tiz-koronás bankjegyek, a mint jeleztem, csak előre meghatározott maximális összegben bocsáthatók ki, és a két kormánynak a két törvényhozás hozzájárulásával létrejött megállapodása alapján a bankhoz intézett felszólításra bármikor teljesen vagy részben bevonandók. A két kormány e jegyek teljes fedezése végett az Osztrák-magyar banknál a jegyek összforgaImával egyenlő összegű arany értékérméket tenne le. *) L. a XL1II. számú graphicus táblázatot.
