Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.
Irományszámok - 1896-356
78 356 szám. kodásnál minden határon túl mennek — sa mire sajnos, szintén van példa — rövid idő alatt az egész közös erdőt kipusztítják. Hogy e tekintetben sok helyen csakugyan tarthatatlan állapotok uralkodnak, legjobban mutatja különben az a tapasztalat, hogy a közösséggel a jogosultak általában véve nincsenek megelégedve, s ennek következtében mindinkább előtérbe lép és a közbirtokosságoknál igen sokszor érvényesül is az a törekvés, hogy a közös erdő a jogosultak közt egyénenkint felosztassék. Pedig rendezett, állapotok mellett a jogosultaknak tulajdonképen a közösség fentartása állana érdekükben s a közgazdasági érdekek is ezt követelnék meg, mert — helyes és okszerű gazdálkodás mellett, — az erdők nagyobb complexumokban tudvalevőleg kevesebb teherrel járnak és többet jövedelmeznek, mintha kis részletekre daraboltatnak szét. A volt úrbéresek ugyan ma már csak elvétve tesznek ilyen czélzatú kísérleteket, de ez sem annak tulajdonitható, mintha a jogosultak a közös kezeléssel megelégedve volnának, hanem az 1871. évi LIII. törvényczikk 32. § ának, mely a volt úrbéresek erdőilletőségeinek felosztását megtiltja. Ezeknek a szabálytalanságoknak a meggáilására és a visszás állapotoknak a rendezésére a hatóságoknak ez idő szerint nem áll elégséges törvényes alap rendelkezésükre. A hatósági beavatkozásra ugyanis mindössze csak az elébb idézett 1871. évi LIII. törvényczikk 32. §-a és az erdőtörvény (1879. évi XXXI. törvényczikk) 17. §-a nyújtanak törvényes alapot. Az 1871. évi LIII. t.-czikk azonban a fennebb emiitett tiltó rendelkezésen kivül csupán azt mondja ki, hogy a volt úrbéresek részére az erdei haszonvételek megváltása fejében kihasított s közösen kezelendő erdőkön a gazdálkodás az ily erdőkre fennálló, vagy később kibocsájtott szabályzat szerint »a közigazgatási hatóságok felügyelete alatt« gyakorlandó; s az erdőtörvény is egészben véve csak azt rendeli el, hogy úgy a közbirtokossági erdők, mint a volt úrbéresek erdőilletőségei rendszeres erdőgazdasági tervek szerint kezeltessenek. A közigazgatási hatóságoknak ezekre az erdőkre kiterjedő jogköre tehát csakis az erdő- • rendészet szempontjából van ez idő szerint szabályozva. Ezt a jogkört a vezetésem alatt álló rninisterium lehetőség szerint felhasználni is igyekezett a szabálytalanságok megakadályozására, a mennyiben mindazokban az esetekben, midőn például az értékesíteni szándékolt közbirtokossági és volt úrbéres erdő kihasználásához erdőrendészeti szempontból kivételes engedélyre volt szükség, az engedélyt csak azzal a kikötéssel adta meg, hogy a termelendő faanyagok, előzetes szakszerű becslés alapján, nyilvános árverésen s úgy az erdőrendészeti szempontoknak, mint az erdőbirtokosok anyagi érdekeinek teljesen megfelelő feltételek mellett adhatók el. Más esetekben azonban, midőn tudniillik a tervezett kihasználáshoz külön engedélyre nem volt szükség, ily beavatkozásra nem volt módja a földmívelésügyi ministeriumnak ; arra pedig egyáltalában nem ügyelhetett fel, hogy a közbirtokossági és a volt úrbéres erdők hasznai helyesen, igazságosan, czélszerűen és takarékosan osztassanak fel a jogosultak között. Ezekből is látható tehát, hogy a hatóságoknak kizárólag az erdőrendészet terén mozgó felügyeleti joga nem nyújt elégséges törvényes alapot ahhoz, hogy a hatóságok kivétel nélkül mindig közbeléphessenek, a mikor arra akár a közös birtokosok magánérdekei, akár pedig a közérdek szempontjából szükség volna. Már pedig e nélkül lehetetlen megszüntetni azokat a gyakorlati nehézségeket s ezekből származó visszásságokat, melyek a szóban forgó közös erdők kezelésénél és használatánál a közösséghez tartozó jogosultaknak nagy száma és az egyes arányrészek nagyobb [mértékű elaprózása mellett szükségképen felmerülnek. Nézetem szerint tehát ahhoz, hogy a közbirtokossági és a volt úrbéres erdőknél teljesen rendezett állapotok teremtessenek, okvetlenül szükséges, hogy egyfelől a közös birtokosok
