Főrendiházi irományok, 1896. VIII. kötet • 354-408. sz.

Irományszámok - 1896-355

u 355. szám. Némely helyen a lelkészi hivatalhoz a lelkészi lakon kivül más épületek vagy épületrészek is tartoznak, a melyeknek jövedelmét a lelkész élvezi és igy ezen jövedelmet is a felszámítandó jövedelmek közé kellett felvenni. 3. Ezen pont a földesúri hatalom maradványait képezi» hasznothajtó jogok, jogosítványokból, valamint iparüzletekből befolyó jövedelemre vonatkozik, a minő pl. a malomtartás, malommércze, halászat, legeltetés, fahasználar, makkoltatás, révvám stb. Ezen jövedelmek megállapítása első sorban a haszonbérszerződések alapján történhetik. Ha azonban ilyenek nem léteznek, ha a lelkész a jogosítványokból eredő hasznot közvetlen gazdasági kezelés utján értékesiti, akkor a közhatósági közegek közreműködése mellett megejtett jövedelmi becslésnek van helye. A becslésnél az utolsó öt évi (1893—1897) jövedelem veendő figyelembe, ennek átlaga fogja képezni a felszámítandó jövedelmet. 4. A lelkészi jövedelmek között kiváló helyet foglal el a hívek által közvetlenül, vagy a hitközségtől, vagy a kegyúrtól pénzben, terményekben, kézi vagy igásmunkában teljesített szolgáltatásokból befolyó jövedelem. A terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértékét szintén becslés utján kell megállapítani. Ezen jövedelmi becslést az illetékes egyházi hatóságok meghallgatása után a helyi viszonyok figyelembevétele mellett a közhatósági közegek eszközlik, mert az állami pénztár fontos érdeke, de meg az osztó igazság is úgy kívánja, hogy a munkabeli és terménybeli szolgáltatások valódi értéke állapittassék meg. Minthogy azonban a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértéke folyton ingadozik, minthogy továbbá ezen szolgáltatások bizonyos kezelési, illetőleg behajtási költségekkel járnak, méltányosnak tartom, hogy a megállapított jövedelem bizonyos része (egy hatodrésze) ezen a czímen levonásba tétessék. Ugyanezen szabály áll fenn a kath. lelkészek jövedelmeire nézve is a legújabb összeirási szabályzat alapján. A terménybeli és munkabeli szolgáltatások értékbecslése hosszabb időt és fáradságos eljárást igényel, miért is az első rendezés alkalmával annyiban mellőzhetőnek tartom azt, a mennyiben a felekezeti hatóságok utján és azok jóváhagyása mellett már eddig beszolgáltatott értékbecslési adatok a kormány részéről elfogadhatóknak találtattak. Végül bármily gondosan történjék is a terménybeli és munkabeli szolgáltatások pénzértékének megállapítása, ezen megállapítás maradandó jelleggel nem birhat, mert az általános tapasztalat és a közgazdasági statisztika adatai szerint a gabonaárak és a munka pénzértéke hosszabb időközökben nagy ingadozásnak van kitéve. Ehhez képest a törvényjavaslat olyképen intézkedik, hogy az érték megállapítás mindenkor csak tiz évre szól és igy tiz évről tiz évre ujabb értékmegállapitás eszközlendő. 5. A lelkészek bizonyos egyházi cselek vények elvégzéseért a hívektől díjat követelhetnek. Ezen díjak nagyságát a vallásfelekezetek autonom szabályai állapítják meg, valamint azt is, hogy mely egyházi cselekvényekért lehet díjat követelni. Ehhez képest az u. n. stóladíjak a lelkészeknek szabályszerűen biztosított jövedelmét képezik, a mely a népesebb hitközségekben jelentékeny összeget tesz ki, miért teljesen indokolt, hogy ezen jövedelem is a felszámítandó jövedelmek között foglaljon helyet. Minthogy az egyházi cselekvényekért járó díjakból befolyó jövedelem is több vagy kehesebb ingadozást mutat, ezen jövedelem megállapításánál is legczélszerubbnek mutatkozik az utolsó öt évi (1893 — 1897) jövedelmet figyelembe venni és ennek alapján meghatározni a beszámitható átlagos jövedelmet. A törvényjavaslat az esketési stóladíjakból befolyó jövedelmet határozottan kiveszi a felszámítandó jövedelmek közül. Ezen jövedelem tehát a lelkésznek a szabályszerű 800, ille-