Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.

Irományszámok - 1896-179

364 179 szám. Indokolás, a kereskedelemügyi ministernek, az állami számvevőszékhez 1897. évi május hó 19-én 3.094/ein. szám alatt intézett átirata szerint: Rendes kiadások: XVIII. fejezet. 2. czímhez. Az » Államépitészeti hivatalok« dologi kiadásainál mutatkozó tálkiadáshoz, a mint az az 1896. évi IV-ik negyed végével felmerült hiteltúllépés indokolása alkalmával is jeleztetett, a pénzügyminister hozzájárult azon föltétellel, hogy ugyanezen czím »Személyi járan­dóságok« hitelénél megfelelő megtakarítások eszközöltessenek, a mi meg is történt. 3. czímhez. A »Közutak« b) rovatán »Az 1890. évi I. t.-cz. 23. §-a értelmében létesí­tendő állami alapra a törvényhatósáqoknak közútjaik és hidjaik fentartására és az e czímeken elvállalt kötelezettségek teljesítésére» czímü hitelnél az átruházási jognak igénybevétele után is mutatkozó 7.177 frt 84 kr. túllépéshez a pénzügyminister hozzájárult, a mennyiben ez a tálkiadás [egy közúti hidépitési vállalatból származó, de az államkincstár részére hátrányosan eldőlt per folytán kiutalványozott összeg által idéztetett elő, melyről a költségvetésben előre gondoskodni nem lehetett, de a mely természeténél fogva ezen rovatra volt elszámolandó. 4. czímhez. Az 1. rovaton az »Ipari és kereskedelmi oktatás előmozditására« czímü hitelnél a törvény által megengedett hitelátruházás igénybevétele után is még mutatkozó 4.326 frt 54 krajezárnyi hiteltúllépés onnan származik, hogy a kassai ipariskola új gépházának berendezése folytán, valamint az ugyanezen gépház részére vásárolt gőzkazán vételára fejében oly kiadások merültek fel, melyekről az 1896. évi költségvetésben előre gondoskodni nem lehetett, de a melyek elkerülhetlenül szükségessé válván, azokhoz a pénzügyminister hozzájárult. Továbbá a budapesti m. kir. állami ipariskola és technológiai iparmúzeum ingatlana után kivetett kisajátítási járulék fejében 6.138 frt 38 krt kellett utalványozni, mely összegről szintén nem volt költségvetésileg gondoskodva. 5. czímhez. »Posta, távir da és távbeszélő.« A »személyi járandóságok«-nál mutatkozó újabb túlkiadásra nézve ugyanazokra az okokra utal a minister, a melyeket az 1896. évi IV-ik negyedben előfordult hasonnemű eltérések alkalmával már felhozott. A »dologi kiadások «-nál a hitel túllépés csak látszólagos, a mennyiben onnan származik, hogy az 1896. évi netto költség­vetési előirányzattal szemben az év folyamán az állami számvevőszók kívánatára a bruttó elszámolási rendszer alkalmaztatott, a minek az 1897. évi költségvetési előirányzatot kisérő jelentésben kifejezés is van adva (1. 73. lapon 10. tételt). 6. czímhez. »Magyar királyi postatakarékpénztár.« Az »a) Személyi járandóságok«-nál mutatkozó hiteltúllépést illetőleg a minister ugyanazokat az indokokat hozza fel, amelyekre már az 1896. év IV-ik negyedében előfordult hasonló eltérések indokolásánál utalt. A »c) Üzleti kiadások«-nál előfordult túllépést a minister nem indokolja s csak azt jegyzi meg, hogy a túllépés teljes fedezetet talál a postatakarékpénztár üzleti jövedelmeiben. Az .e) Nyugdijak« rovatán mutatkozó túlkiadás ugyanazzal van indokolva, a mit a minister már az 1896. évi IV-ik negyedi hasonnemtí eltérések alkalmával felhozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom