Főrendiházi irományok, 1896. IV. kötet • 130-179. sz.
Irományszámok - 1896-160
160. szám. 197 esküdtképes egyének individuális tulajdonságait, mint a javaslat, akkor minden vérmes remény nélkül elmondhatjuk, hogy ha a bizottságok lelkiismeretesen fognak működni, esküdtbiráink minden tekintetben a kellő színvonalon fognak állani. Miután a bizalmi férfi rendbírság, a közigazgatási tisztviselő pedig fegyelmi büntetés terhe alatt köteles a bizottság ülésein megjelenni (18. §. ut. bek.) s miután ily megjelenések alkalmával úgy a bizalmi férfiaknak, mint a közigazgatási főtisztviselőknek kiadásai vannak, méltányos és igazságos a javaslat ama rendelkezése, mely szerint az elnök úgy a bizalmi férfiaknak, mint a közigazgatási főtisztviselőknek napidíjat és útiköltséget állapithat meg (18. §. ut. bek.). Minden közhivatalnok napidíjat és útiköltséget kap, ha hivatali functiót székhelyén kivül teljesít ; hasonlókép honorálja az állam azon polgárokai a kiktől közérdekű szolgálatot követel (tanuk, Bzakértők); miután pedig a bizalmi férfi működése közérdekű functio, a közigazgatási főtisztviselő pedig hivatalos kötelességét teljesiti, ha a javaslat értelmében a bizottság üléseire megidézik, ezen okoknál fogva joguk van a napidíjra s útiköltségre. 2. A bizottság mikénti szervezése után lássuk már most annak eljárását. A bizottság hatásköre két irányú. Mindenekelőtt vizsgálat alá veszi a felszólalásokat és az ezekre tett észrevételeket. E tárgyban hozott határozatát jegyzőkönyvbe veszi; ennek alapján az alaplajstromokra záradékot vezet, melyben felsorolja azokat, a kiknek felvételét vagy kihagyását elhatározta. A jegyzőkönyvet és a záradékot az elnök és a jegyző irják alá. (14. §. ut. bek.) Miután a bizottság végérvényesen határoz (16. §.), határozata ellen jogorvoslat nem használható, teljesen elegendő, ha a határozat a jegyzőkönyvbe vétetik fel s fölösleges volna a bizottságot arra kötelezni, hogy minden felszólalás tárgyában külön előadói íven külön határozatot szerkeszszen; ez annál inkább fölösleges, meri a felszólalások tárgyában hozott határozatokat az érdekeltekkel nem kell közölni. A miből következik, hogy a javaslat szellemének teljesen megfelelőleg jár el a bizottság akkor is, ha határozatát nem a birói határozatok mintájára s technikája szerint szerkeszti. Ha meggondoljuk, hogy gyakran több száz felszólalást kell elintézni a bizottságnak, ez gyakorlatilag ki sem volna vihető s igy szabályszerűig jár el a bizottság, ha a jegyzőkönyvbe az elintézés módját, a törvény illető szakaszára való utalással felemliti és az alaplajstromokba bejegyzi azokat, a kiknek felvételét vagy kihagyását elhatározta (14. §. 2. bek.). Jóllehet a jegyzőkönyvnek s a lajstromok záradékának aláírása ügyviteli természetű szabály, mindazáltal a javaslat szükségesnek tartotta erről is intézkedni, mert ezzel kifejezi az aláirások fontosságát s a hitelesitett lajstromok közjogi jelentőségét. Ily értelemben rendelkezik az esküdtbiróságokról szóló franczia törvény is (art. 14.). A bizottság a felszólalások elintézése után az alaplajstromokból kiválasztja az esküdtbirósághoz a következő évre szükséges esküdteket és helyettes esküdteket (15. §.). Most érvényben lévő 1867-iki sajtóreudtartásunk nem ismeri az évi lajstromot s a bizottság az alaplajstromból közvetlenül a szolgálati lajstromot áUitja egybe (9. §.). Teljesen fölösleges volna eme rendszer helytelenségét tüzetesen kimutatni. Hogy menynyire elavult az már ma, legjobban bizonyitja ama körülmény, hogy egyetleuegy számottevő kontinentális állam sincs, melynek törvénye szerint a szolgálati lajstrom közvetlenül az alaplajstromból állíttatnék össze. Az ilyen rendszer fentartása nem volna egyéb, mint oly tényleges állapothoz való helytelen ragaszkodás, mely a mellett, hogy elavult, az esküdtek individuális qualíficatiójára nézve semmi biztosítékot sem nyújt. Minthogy azok, a kik az alaplajstromba felvétetnek, nem birnak mindannyian azokkal az egyéni tulajdonságokkal, melyek a polgárokat az esküdtszéki szolgálatra képessé és alkal
