Főrendiházi irományok, 1896. III. kötet • 111-129. sz.
Irományszámok - 1896-111
30 111. szám. Indokolás, a ministerelnöknek, az állami számvevőszékhez 1897. évi február hó 21-én 2.557.JM. E. szám alatt intézett átirata szerint : Átmeneti kiadások: II. fejezet. 3. czímhez (Milleniumi műemlékek.) E czím h) rovata alatt a a milleniumi emlékoszlopok költségeinél a költségvetés irányában 92.428 frt 59 krnyi túlhaladás mutatkozik, mi annak tulajdonitható, hogy a kérdéses emlékoszlopok építése az 1896. év folyamán nagyobb mérvben haladt eló're, mint az a költségvetés tervezésénél eló'számitásba vétetett. Ezen túlhaladás egyébként a ministertanácsnak bejelentetvén, az 1896. évi november hó 18-án tartott ministertanáes által a jegyzőkönyv 19. pontja alatt tudomásul is vétetett. 5. czímhez. Az 1848/9-iki honvédek segélyezésénél mutatkozó összesen 209.946 frt 73 krnyi biteltúlhaladás onnét eredt, hogy az év folyamán történt ujabb jelentkezések alapján az e czélra kikiíldött bizottság által az előirányzatot jóval túlhaladó segélyezési illetmények lettek megállapítva és az illetők részére utalványozva.