Főrendiházi irományok, 1896. II. kötet • 63-110. sz.
Irományszámok - 1896-64
64. szám. 15 mely külföldi kikötő számára rakodik, Triesztben a törvény 4. §-a szerint esedékes illetéket fizeti. Ha Fiúméba jön, hogy az ide szóló árút leadja, itt a törvény 4. §-a szerinti 380 forintnyi illetéket — bármily csekély árúmennyiséget is szállítana ide — újból megfizetni köteles, ínég azon esetben is, ha Fiúméban kiviteli rakományt egyáltalában nem vesz fel, mert a Triesztben eszközölt kétrendbeli rakodási művelet a hajót a törvény 5. §-ában megállapított kedvezmény igénybevételétől a priori kizárja. De ezen 380 frtnyi illeték másodszori fizetését a hajó elkerülheti azáltal, ha vagy fel sem vesz rakományt Fiume számára vagy — a mennyiben arra kötelezettsége volna — az árút Triesztből vasúton vagy valamely Fiúméba amúgy is induló parthajózási gőzössel szállíttatja Fiúméba. Ezen eljárás mellett — főleg ha az árúknak Triesztből Fiúméba való szállítására a vasút vétetik igénybe, — a hajó elveszti ugyan a fuvardíjnak legnagyobb részét, sőt gyakran az egészet is, de elkerüli a kikötői illeték magasabb Összegének fizetését. Ezen esetek, melyek Fiume forgalmában kereskedelmünk hátrányára sokféle változatokban fordulnak elő, azt bizonyítják, hogy a más adriai kikötőkbe rakományt szállító hajóknak érdekében áll a Fiúméba rendelt árú felvételét mindazon esetekben kerülni, midőn a fuvarbér bőségesen nem fedezi a kikötői illeték összegét. Már pedig ezen eset különösen a keletről felénk irányuló forgalomban igen gyakori, mert Fiúménak tengeri behozatala a keletről — egyes teljes hajórakományokként érkező tömegárúktól, mint különösen a rizstől és jutától eltekintve — a szomszéd trieszti kikötőnek hasonló forgalmához viszonyítva ma még oly fejletlen, hogy nem birja el azon magas kikötői illeték fizetését, melyet a nagy hordképességú hajók a jelenleg érvényben álló rendszer szerint a kikötők minden érintéseért fizetni tartoznak. A törvénynek egy további, — mai hajózási viszonyaink mellett különösen érezhetővé vált hiánya az, hogy parti hajózásunkat kellő támogatásban nem részesiti. Igaz ugyan, hogy e tekintetben a törvény 6. §-a némi kedvezményt nyújt, de ezen kedvezmény igénybevétele is oly korlátozásokhoz van kötve, melyek parti hajózásunk fejlődésére sok tekintetben gátlólag hatottak. így első helyen felemlítendő azon körülmény, hogy az emiitett szakaszban engedélyezett kedvezményben csakis a gőzhajók részesülhetnek, mig a parti hajózást nehezebb viszonyokközt űző vitorlások ezen kedvezményből ki vannak zárva. De a gőzösök is a szóban levő kedvezményben csak úgy részesedhetnek, ha időszaki járatokat tartanak fenn és ezen járataikat előre kihirdetett menetrend szerint teljesitik, mig ha valamely gőzös a hirdetett menetrendhez nem alkalmazkodik, az emiitett kedvezmény élvezetétől elesik. Parti hajózásunkat azonban legsúlyosabban érinti a 6. §.nak azon korlátozása, mely az időszaki járatokat teljesítő gőzösök számára nyújtott kedvezményt azon feltételhez köti, hogy a gőzös ezen időszaki járatait a külföldi kikötök kizárásával belföldi kikötők közt teljesitse. Rendes parti gőzhajójárataink fokozatos berendezésével ugyanis a törvény életbelépte után csakhamar előállott annak szüksége, hogy parti gőzhajózási járataink hálózatát a külföldre, jelesen az olasz kikötőkre is kiterjeszszük; az igy berendezett járatokat fentartó gőzösökre az emiitett korlátozás súlyos és indokolatlan terheket rótt. Igy a Fiume és Ancona közt állami segélyezés mellett évenkint több mint 80 rendes és közvetlen járatot fentartó 275 tiszta tonnás gőzös Fiúméba való minden érkezése alkalmával — miután az anconai kikötő érintése következtében a törvény 6. §-ában megállapított kedvezményt igénybe nem veheti — a törvény 4. §-a szerint 68 frt 75 krnyi, évenkint tehát
