Főrendiházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 988-1022. sz.
Irományszámok - 1892-991
36 CMXGI. SZÁM. 2-ik melléklet a 991. számú irományhoz. Indokolás, „a Magyarország és Ausztria közt Szepes vármegye és Gácsország szélén, az úgynevezett Halastó körüli területen, az országos határvonalnak választott bíróság által leendő megállapítása tárgyában 4 ' szóló törvényjavaslathoz. Magyarország és Ausztria között Szepes vármegye és Gácsország szélén a magas Tátrában, az úgynevezett Halastó körüli területen, az országhatár a Tengerszemcsúcstól a Bialka és Poduplaszki patakok egyesülési pontjáig hosszabb idő óta vitás. 1858-tól fogva a tényleges országos határvonalat a Tengerszemcsúcsnál eredő, a Tengerszemen és Halastón áthaladó, magyar részről Bialkának nevezett és az ide mellékelt térkép-vázlaton f % o, fe, c, d. betűkkel megjelölt vízfolyás képezi, s a magyar kormány ezen vizfolyást a két ország közt egyszersmind jogi határvonalnak is tartja; mig ellenben az osztrák kormány ezen országhatár jogosságát tagadja és azt vitatja, hogy Magyarország és Gácsország közt az országos határvonalat az emiitett vízfolyástól keletre eső, s az emiitett térkép-vázlaton f, e, d. belükkel jelzett Zabje (máskép Angelki, vagy Siedem-Granátov) nevű hegygerincz alkotja, és hogy a tényleges országhatár és a gácsországi (osztrák) igényvonal közé eső mintegy 651 hold kiterjedésű magyar terület Gácsországhoz tartozik. A magyar és osztrák kormányok közt az ország határmenetére nézve fenforgó nézeteltérés, a vitás területen levő erdő birtoklása fölött a gácsországi és magyarországi határszéli szomszédos magánbirlokosok közt 1834-ben támadt határvillongásokból keletkezett. Ezen határvillongások során mindkét fél ugyanis azt vitatta, hogy birtokának határa odáig terjed, hol az ország határa húzódik, s a gácsországi birtokos a Zabje hegy-gerinczet, a magyarországi birtokos ellenben a halastói vizfolyást, s ezen vízfolyástól a halastói csúcsig húzott, a jelen századbeli összes katonai térképeken is országhatár gyanánt jelzett és a kérdéses térképvázlaton c, g. betűkkel feltüntetett vonalat állította a magánbirtokok és egyszersmind a két ország közti határvonalnak. A közel két és fél évtizedig tartott határvillongásoknak az lett a vége, hogy a magánfelek 1858-ban egyezségre léptek, s az egyezségben magyar részről Bialkának tartott vizfolyást fogadták el birtokukra nézve határvonalul, és igy az addig vitás erdő-terület a magyarországi birtokos, a báró Palocsay-féle uradalom birtokában maradt, mely időtől fogva a két ország közti határvonalat tényleg szintén ez a vízfolyás képezte. Az osztrák kormány azonban ezen határvonal jogosságát elismerni nem akarja, s a szóban forgó területen az országhatár kérdése 1881-től fogva az érdekelt országok kormányai közt vita tárgyát képezi, mely azon alkalomból került újból szőnyegre, hogy a mondott évben gácsországi földmivesek az országos határvonalat átlépték, s juhaikat legeltetés végett a vitás területre hajtották.
