Főrendiházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 988-1022. sz.

Irományszámok - 1892-990

28 CMXG. SZÁM. A szerződésnek ezzel a rendelkezésével összefüggésben van a zárójegyzőkönyvnek az a rendelkezése, a mely kimondja, hogy a III. czikk esetében a kiadott egyén csak azon közönséges bűncselekményért ítélhető el, a melyért kiadatott, hogy tehát csak azzal a büntetéssel sújtható, mely azon cselekményre, melyért kiadatott, mint közönséges s nem mint politikai bűncselekményre van róva. Ez a rendelkezés természetes következménye annak a III. czikkben kimondott elvnek, hogy valaki bűncselekményt elkövetvén, esetleges politikai indokaira vagy czéljaira való tekintet nélkül kiadatik, de csak mint közönséges bűntettes. A mi némi aggályt támaszthatna a III. czikknek egyik határozata ellen, ez az volna, hogy a megkeresett állam az ügy adatai szerint szabadon fogja mérlegelni minden egyes esetben a büntetendő cselekmény jellegét, vagyis azt, hogy a tettes cselekménye lényegileg közönséges delictum-e? Ámde tekintve egyrészről azt a tényt, hogy a Svájcz eme rendelkezésnek a szerződésbe való felvétele nélkül a szerződést már a saját kiadatási törvénye miatt sem kötötte volna meg és másrészről tekintve azt, hogy a szerződő államok egymásban kellő biztosítékot találhatnak a szerződés pontos végrehajtásában: mégis a szerződésnek ebben az alakban való elfogadását is kívánatosnak tartottam, mert az új szerződés megkötésével a tettes, még ha politikai indokból vagy czélból cselekedett is, mégis csak kiadható, holott eddig ez elérhető nem volt és a bűntettes ily esetben még a közönséges büntetendő cselekménye miatt sem volt büntethető. A bűncselekményeknek még két neme van meghatározva, a melyekért kiadatás nem engedélyeztetik. Ezek a pénzügyi és a tisztán katonai bűncselekmények. Többi szerződéseinkben ezek a bűncselekmények nincsenek megemlítve, mint a melyekért kiadatásnak helye nincs, de nem lévén felsorolva a kiadatási bűncselekmények közt, kiadatás érettük úgy sem engedélyeztetik. A szerződés IV. czikkébe való felvételük a kiadatási jogban új elv felvételét nem jelentvén, azt ellenezni nem kellett. A kiadatást indokoló bűncselekmények elkövetési helyére vonatkozólag a jelen szerződés szintén azt az ujabbi szerződéseinkben elfogadott elvet követi, a mely szerint csak oly bűncselekményekért van kiadatásnak helye, a melyeket nem a kiadatás iránt megkeresett állam területén követtek el. A legtöbb állam a saját területén elkövetett bűncselekményt saját maga saját törvényei szerint bünteti a territorialitás elvénél fogva. így rendelkezik a magyar büntetőtörvény 5. §-a is, meghatározván azt, hogy az ezen területen akár magyar honosok, akár külföldiek által elkövetett bűntettek és vétségek ezen törvény határozatai szerint büntetendők, úgy hogy a szerződés XIV. czikkének ide vonatkozó rendelkezése, — mely szerint a kiadatás nem fog engedélyeztetni, ha a büntetendő cselekmény, mely miatt a kiadatás kéretett, a megkeresett állam területén követtetett el, — nem más, mint a magyar büntetőtörvényben már elfogadott elvnek az alkalmazása. Előirja azonban a szerződés I. czikkének utolsó bekezdésében a kiadatást akkor is, ha a bűncselekmény egy harmadik államban követtetett el, feltéve, hogy az ily cselekményt a szerződő felek törvényei akkor is büntetni rendelik, ha azt a megkeresett államra nézve külföldön követték el, a mi következménye minden kiadatási szerződés amaz alapelvének, hogy kiadatás csak oly cselekményekért kérhető, illetőleg engedélyezhető, a melyek a megkereső és a megkeresett állam törvényei szerint is büntetendők. A kiadatás azonban a megkeresett államtól abban az esetben engedélyeztetni nem fog, ha a megkeresett állam a tettest saját bírósága elé állítani, vagy pedig azon állam kormányának kiadni köteles, a hol a büntetendő cselekmény elkövettetett. Mindezek oly rendelkezések, melyek a nemzetközi kiadatási jognak megfelelnek. A kiadni kért egyén honosságára a szerződés csak annyiban van tekintettel, a mennyiben ki van mondva, hogy saját honosaikat a szerződő államok nem kötelesek kiadni. Régebbi