Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
43 számú ház előtt B. kárára 300 frt készpénzt tartalmazó pénztárczának erőszakkal elvétele által elkövetett a BTK. 344. §-ába ütköző és 348. §-a szerint büntetendő rablás büntette miatt. A vádnak ily tüzetes formulázása főleg azért szükséges, hogy a terhelt könnyen tájékozhassa magát a vád tartalma tekintetében. Harmadik kelléke a vádiratnak, hogy benne a tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján tömören és a bizonyítékok kiemelése mellett kell elbeszélni. Semmi sem oly állandó kifogás tárgya, mint az ügyészek vádiratainak rendszerint szenvedélyes, színezett, gyakran romanticus hangja. Francziaországban a »cour de cassation« nem egyszer semmisnek nyilvánította az ügyész vádiratát, a miatt, mert a legnagyobb elfogultsággal igyekezett a vádlott bűnösségét, mint teljesen megállapitott tényt feltüntetni. (»L'accusation ne fait, que présumer; elle ne voit point encore de coupable ; ellene voit qu'un accusé.«) Láttuk a franczia javaslatok ismertetésénél, minő gonddal igyekeznek azok megakadályozni, hogy az ügyész vádirata a pártatlanság keretét átlépje. A belga javaslat pedig egyenesen megszüntetendőnek tartja az »acte d'accusation« intézményét, mi a vádhatározat meghozása után már teljesen fölösleges is. Az ügyésznek oly dolgokat, melyeknek forrása csak a »hallomás« és nem az előzetes eljárásban okiratszerüleg megállapított adat, nem szabad felhozni. Kerülje a terhelt előéletére vonatkozó és a tettel összefüggésben nem álló hírek és mende-mondák elbeszélését. Legyen pártatlan és tárgyilagos. Azt a czélt azonban soha se téveszsze szeme elől, hogy nem szabad egyetlen lényeges mozzanatot elhallgatnia, mi a terhelt helyzetének felismerésére szükséges. Általános szabályt a vádirat ténybeli elbeszélésének módjára nézve nehéz felállítani. Mindenesetre ajánlatos, mert áttekinthetőbb, az adatoknak időrend szerinti elősorolása és annak elmondása, hogy ki, mikor és mit követett el. Hosszú jogi érvelésbe nem kell bocsátkozni és különösen nem keil előre azzal foglalkozni, minő kifogást emelhet a terhelt. A vádirat ne legyen »plaidoyer«, hanem »exposé«, de kimerítő. Ne hozzon fel semmi mellékest, de ne hallgasson el egy terhelő adatot sem. A terheltnek védelme szempontjából okvetlen tudnia kell, hogy mi miatt s mely adatok alapján vádolják. A felsorolt kellékeknek legjobban felel meg, ha a tényállás egyszerű elbeszélése után a bizonyítékokat, melyek a tényállást megerősítik, röviden elősorolja. A negyedik nélkülözhetetlen kellék a főtárgyalásra hivatott biróság megnevezése. Nemcsak arra van joga a terheltnek, hogy megismerje a vád anyagát, hanem tudnia kell azt is, melyik biróság fogja őt felelősségre vonni, hogy még idejekorán kifogást tehessen az illetőség ellen, mert ha ezt a vádirat elleni kifogásban elmulasztja, később már meg nem teheti és az illetékesség leszállításának a per későbbi szakában már nincs helye (274. §.). Ugyancsak lényeges kelléke a vádiratnak, hogy ahhoz a megidézendő tanuk, szakértők va gy a főtárgyalásra beszerzendő egyéb bizonyítékok jegyzéke mellékelve legyen. Mindig kötelessége a vádlónak a vádiratban az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság tekintetében is nyilatkozni — és mind a fentartás és megszüntetés, mind az elfogatás okait is előadni, hogy a vizsgálóbírónak, illetve a vádtanács elnökének, esetleg a vádtanácsnak alkalma legyen a terhelt szabadlábra helyezése vagy elfogatása, illetve további fogvatartása tárgyában határozni. Az az alaki kellék, hogy a vádirat annyi példányban adandó be, hogy mindegyik terheltnek egy példány jusson, ezen kívül pedig egy az iratoknál maradjon, a dolog természetéből következik, mert külömben a terhelteknek nem volna módjukban megismerkedni előzetesen a vád tartalmával, illetve a biróság ügyiratai hézagosak maradnának. A vádlónak kötelessége tehát a kellő számú példányokról gondoskodni és kivonatos példányoknak nincs helye. A biró6*
