Főrendiházi irományok, 1892. XXII. kötet • 987f. sz.
Irományszámok - 1892-987f
30 eldOntésc végett »si l'accusation mérite d'être instruite« az iratokat három bíróból álló tanácshoz küldjék. E tanács hatásköre nem volt oly tág, mint a későbbi vádtanácsé, mert csak annak vizsgálatára szorítkozott, nem forog-e fenn az eddig követett eljárásban alaki hiába vagy illetéktelenség. Mégis tulajdonképen ez a későbbi felügyelő és vádtanács első kezdeményének tekinthető. A franczia törvényhozás a múlt század végén angol nyomokon indulván, 1791. szeptember 20-iki törvényében meghonosította a vád-jury intézményét. Ez az esküdtszék sorshúzás útján nyolez tagból alakult, kik egy bíró (directeur dn jury) elnöklete alatt a károsított és a terhelő tanuk kihallgatása után szótöbbséggel határoztak az eléjök terjesztett vádirat fölött. Ha helyt adtak a vádnak, úgy a vádiratra jegyeztették: »oui, iln'y a lieu«, ha pedig alaptalannak találták a vádat: a »non, il n'y a pas lieu« feljegyzéssel utasították vissza a vádat; ha végre más büntetendő cselekménynyel vélték a vádlottat terhelhetőnek, úgy ez az »il n'y a pas lieu à la présente accusation« mondatban nyert kifejezést. A IV. év Brumaire harmadiki code (art. 216—264., 491—-501.) és a VIII. év Frimaire 22-iki alkotmány szintén fentartották a vád-jury intézményét. A IX. év Pluviôse 7-iki törvény (1800) annyiban változtatta meg ez intézményt, hogy tanukat a vád-jury előtt többé kihallgatni nem volt szabad, hanem határozatukat tisztán a »directeur du jury« által közlendő vizsgálati iratokra kellett alapítaniuk. Az életben ez az intézmény nem vált be. A legtöbb biróság a vád-jury megszüntetése mellett nyilatkozott és a vádhatározat hozatalát jogászbirák kezébe kívánta letenni. A vád-jury ellen felhozták, hogy az esküdtek a gyanuokok és bizon}ítékok között kellő kttlömbséget tenni nem akarnak, mert ha valós.'igos bizonyítékot nem találnak, a vádnak helyt nem adnak. Kifogásolták a vád-jury tiszta Írásbeli eljárását, a közvetlenséget és szóbeliséget pedig a túlságos költségek miatt megvalósíthatónak nem tartották. Kiemelték még a vád-jury ellenesei azt is, hogy a kettős esküdtszéki intézmény nemcsak az államnak okoz sok költséget, de rendkívül terhes a polgárokra nézve is, úgy, hogy a túlságos megterheltetés mellett C3ak az esküdtszéki szolgálatra való buzgóságuk hül le. Ezek az okok működtek közre, hogy Napóleonnak 1808-iki bűnvádi perrendtartásában már a vád-jury helyét szakbirák váltják fel, és habár az 1831-iki rcvisio alkalmával többen politikai okokból visszaállítani kívánták is a vádesküdtszéket, 1848-ban pedig a legélénkebb mozgalom indult meg mellette: mégis, mint a legújabb javaslatok is mutatják, a vád jury intézménye franczia földön többé uj életre kelni nem tudott. A »code d'instruction criminelle« (128 — 136. és 217—240. ez.) szerint az eljárás a következő : A vizsgálóbíró, ha a vizsgálatot bofej^zettnek tokinti, az ügyész előzetes értesítése után az iratokat a correctionalis birósag felügyelő tanácsához (chambre du conseil) terjeszti és ott az ügyet előadja. E tanács kívüle még két bíróból áll. Az eljárásnál az ügyész jelen nem lehet és a tanács a vizsgálati iratok és az ügyész Írásbeli indítványa alapján határoz. Ha a felügyelő tanács úgy van meggyőződve, hogy a cselekmény sem büntettet, vétséget, ki'iágást nem képez, sem elegendő gyanúokok fenn nem forognak : úgy a további eljárást megszünteti (ordonnace de non lieu) és az esetleg fogva levő terheltet azonnal szabadlábra helyezi. Ily határozat ellen az ügyész felfüggesztő hatálylyal huszonnégy óra alatt kifogást (opposition) tehet, mely fölött a főtörvényszék vádtanácsa határoz. Ha a ftlügyelő tanács úgy látja, hogy vétség vagy kihágás a cselekmény, ú<ry az első esetben az ügyet a correctionalis bírósághoz, az utóbbi esetben pedig a rendőri bírósághoz utasítja (ordonnance de renvoi vagy mise en prévention). A terhelt ily határozat ellen a semmitőszék által elfogadott gyakorlat szerint a vádtanácshoz panaszszal csak a felügyelő tanács iiletéktelensége okából fordulhatott.
