Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
46 CMLXXXV11.SZÁM. 63. §. A terheltnek és védőjének joga van az ügy iratait és csatolmányaikat megtekinteni. Ha azonban az eljárás czélja az ügy iratainak vagy egy részöknek közlését meg nem engedi, a kir. ügyész, illetőleg a nyomozást teljesítő rendőri hatóság (85. §.), a vizsgálat folyamán pedig a vizsgálóbíró kötelesek azoknak a terhelt vagy védője által leendő megtekintését megtagadni. Ez esetben is megengedendő azonban a terhelt kihallgatásáról, a szakértők nyilatkozatáról és ama birói cselekményekről felvett jegyzőkönyvek megtekintése, a melyeknél a terhelt jelenléte vagy a védő közbenjárása meg van engedve. A letartóztatást, illetőleg vizsgálati fogságot elrendelő, továbbá minden olyan birói határozatot, mely ellen perorvoslat használható, indokolásával együtt a védő előtt ki kell hirdetni vagy neki kézbesíteni és az előbbi esetben kívánatára vele másolatban is közölni. VI. FEJEZET. Bírák, jegyzőkönyvrezetők és a kir. ügyészség tagjainak kizárása és mellőzése. 64. §. A bűnvádi ügy elintézéséből ki van zárva és abban sem mint biró, sem mint jegyzőkönyvvezető nem vehet részt : 1. a sértett ; 2. az, a ki a terheltnek vagy a sértettnek férje, vagy a ki az volt, továbbá jegyesei 3. a ki a vádlónak, a terheltnek, a sértettnek vagy képviselőjüknek, illetőleg a védőnek egyenes ágban rokona vagy sógora, oldalágban rokona unokatestvigérig bezárólag, nejének fivére, vagy nővérének férje ; 4. a ki a terhelttel, a vádlóval, a sértettel vagy képviseíőjökkel, illetőleg a védővel örökbefogadó vagy nevelő szülői viszonyban van, ki valamelyiköknek gyámja, gondnoka, vagy aki az volt ; 5. a ki az ügyben, mint a kir. ügyészség tagja, mint védő, vagy mint a magánvádlónak, illetőleg a sértettnek képviselője, vagy mint rendőri közeg közreműködött ; 6. a ki az ügyben, mint tanú vagy szakértő ki volt hallgatva, a mennyiben vallomása nem egyedül hivatalos úton tudomására jutott tényeknek előadásából áll. 65. §. Az, a ki valamely ügyben nyomozó vagy vizsgálati cselekményt teljesített, a vádhatarozat hozásánál és a főtárgyaláson sem mint biró, sem mint jegyzőkönyvvezető nem járhat el. Az, a ki az ügyet a vádtanács ülésén előadta, a főtárgyaláson bíróként nem lehet jelen. A vádhatározat hozásánál közreműködött többi birák ugyanannak az ügynek főtárgyalásán eljáró tanács egybeállításánál lehetőleg mellőzendők. 66. §. A per felsőbb fokú elintézéséből ki van zárva az a biró, a ki az ügy alsóbb fokú elintézésénél mint vizsgálóbíró, mint a vádtanács tagja, vagy mint ítélőbíró közreműködött.