Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.
Irományszámok - 1892-987
130 4. A 22. §-ban foglalt szabálynak czélja az, hogy bizonyos esetekben, fontos czélszertíségi szempontból biztosítva legyen a nagyobb hatáskörű bíróságnak a külömben kisebb hatáskörtíhöz tartozó bűncselekmények fölötti eljárása. A tapasztalat ugyanis mutatja, hogy a törvényszék vagy a járásbíróság ítélethozásra teljesen alkalmas főtárgyalás, illetőleg tárgyalás után gyakran csak azért nem hoz ítéletet, mert a főtárgyalás eredménye szerint megállapítható bűncselekmény oly vétség vagy kihágás, mely fölött rendszerint a járásbíróság, illetőleg a rendőri biróság bir hatáskörrel. A főtárgyalás, illetőleg a tárgyalás apparátusának teljes igénybevétele után az lett tehát az eredmény, hogy az ügyet a járásbíróság vagy rendőri biróság újra tárgyalja s ily módón az ügynek végleges elintézése elhúzódik. Nincs ok, a mi ily formalismust igazolhatna. A nagyobb hatáskörű bíróságnak jelentékenyebb garantiákat nyújtó eljárása nem lehet sérelmes a terheltre nézve. Alig kell tehát okát adni annak, hogy miért szükséges az ily viszsásságokuak elejét venni. Az erre szolgáló szabály a 22. §. rendelkezéséből a contrario következik. A 22. §. ugyanis hasonló esetekre az eljárásnak egy caesuráját állírja fel. A perelőkészítő szakban a kisebb hatáskörű hatóság elé tartozó bűncselekményre nézve a további eljárás az egyébként illetékes hatóságnak engedhető át. Ellenben világosan folyik a 22. §. szabályából az, hogy az összefüggés vagy a vádban foglalt súlyosabb minősítés alapján eljáró biróság az egyébként kisebb hatáskörű hatóság elé tartozó bűncselekmény elbírálására illetékes marad akkor is, ha az illetékességének megállapítására alapul szolgált bűncselekmény miatt indított eljárást a főtárgyalás elrendelése után szüntette meg, vagy ha csak a főtárgyaláson minősíti a cselekményt olyan bűncselekménynek, a mely rendszerint kisebb hatáskörű hatóság elé tartozik. A javaslat a 22. §-ban kimondott szabály felállításánál, mint már érintve volt, nem szorítkozhatott arra az esetre, midőn az eljárás főbb összefüggő ügyben van megindítja és közölök a főtárgyalás, illetőleg a tárgyalás elrendelése után csak a kisebb hatáskörű biróság illetékességének alapul szolgált bűncselekmény marad fenn : hanem arról az esetről is rendelkezik, midőn egy cselekmény miatt indítanak eljárást és a biróság csak a főtárgyaláson, illetőleg a tárgyaláson győződik meg arról, hogy a súlyosabb minősítés helyett olyat kell alkalmaznia, melynél fogva a bűncselekmény fölött külömben kisebb hatáskörű hatóságnak kellene eljárni. A két eset között a fenuebb kiemelt czélszerűségi szempontból nem lévén külömbség : mindkét esetben szükséges volt a nagyobb hatáskörű bíróságot az eljárás befejezésére kötelezui. A mily czélszerű azonban az illetékességi elvet a pernek a főtárgyalás elrendelését kővető szakában fentartani, éppen oly czélszertítlen volna azt úgy alkalmazni, hogy a nagyobb hatáskörű biróság a pernek tárgyalás elrendelése előtti szakában sem tehetné át az ügyet a kisebb hatáskörű és külömben illetékes hatósághoz. Ez esetben az áttétel ellen nem szólnak opportunitási tekintetek, nincs tehát ok, mely miatt a törvényszéket illetőleg a járásbíróságot oly bűncselekmények elbírálására kötelezni lehetne, melyek járásbíróság, illetőleg rendőri bíróság hatáskörébe tartoznak. Ha tehát a törvényszék vagy a járásbíróság az illetékességének alapjául szolgáló bűncselekmények miatt a bűnvádi eljárást már a főtárgyalás (tárgyalás) elrendelése előtt megszüntette: akkor a még fenmaradó oly vétség vagy kihágás miatt, mely fölött a járásbíróság, illetőleg rendőri biróság bir hatáskörrel, nem szabad főtárgyalást, illetőleg tárgyalást elrendelni, hanem a további eljárást az illetékes járásbírósághoz, illetőleg a rendőri bírósághoz vagy más közigazgatási hatósághoz kell utasítani. 5. A javaslat az 1878. évi V. t.-cz. 275. §-ának megfelelőleg, a már eddig fejtegetett elveken felül, szükségesnek tartotta a viszonvdd illetékességi elvéne'c (forum connexitatis formális) felállítását is. Minthogy a B. T. K. a nyomban viszonzott kölcsönös becsületsértéseknél a compenastiút nem zárja ki; a czélszerűség szempontja követeli, hogy a kölcsönösen sértettek
