Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

60 esküdtszék intézményének bűnéül azokat a gyarlóságokat, melyek az állandó bíróságok eljárásában is tapasztalhatók. Az olasz bíróságok sorában az esküdtszékek ellen nagy âz elkeseredés, az esküdtek felmentő Ítéleteiben nyilvánuló u. n. judicium morale miatt. Szemökre vetik az esküdteknek, hogy nem tisztelik a törvényt. Azok az Ítéletek nekik nem tetszenek ugyan, de mivel sincs bizonyítva, hogy a törvényt sértik. Ha az esküdtek határozatában az jut kijelentésre, hogy a törvény a fenforgó esetre nem igazságos, akkor ez a határozat megérdemli a kárhoztatást; mert annak latolgatására az esküdtek hivatva nincsenek. De a fölött határozni, vájjon a törvény pl. az ellenállhatatlan erö kényszere, a jogos védelem, a végszükség feltételei tekintetében eléggé világos volt-e arra, hogy az állampolgár cselekvésének szabályául szolgálhasson, éppen a népből való esküdtek a leghivatottabbak; mert a tudományos abstractiókhoz szokott biró szemében itt nincs kétség. Ha azután az esküdtek, a fenforgó eset individuális körülményeinek kellő méltatása és saját magukon tett próba után e kérdésre nemmel felelnek : határozatuk az állandó birónak tetszésével nem találkozik, mert ő máskép ítélt volna; holott kétség tényleg, fenforgott s ily esetben helyesebb, ha a concret eset valódi tényállásának méltatása győz az aggodalmat keltő consequentiához való SZÍVÓS ragaszkodás fölött. Az olasz birák egyébiránt, a kikről megállapította a statisztika, hogy fölötte enyhe, legtöbbnyire a minimumot megközelítő büntetést szabnak ki azokra a vádlottakra, a kiket az esküdtek bűnösöknek kimondottak, legkevésbbé vethetik az esküdteknek szemére azt, hogy túlságosan engedékenyek. Mág véleménybea vannak az esküdtek határozatairól az olasz törvényhozók. A legelsők egyike Pisanelli, az olasz perrendtartásról szóló törvényjavaslat általános részének tárgyalásánál 1873-ik évben a többi közt ezeket mondotta: »Mindnyájan hallottunk már beszélni igazságtalan és képtelen verdictekről, olyanokról, melyek közmegütközést keltettek s általános megbotránkozásra adtak okot. Elismerem a tényt; de két észrevételem van rá. Mindenekelőtt biztosak-e önök abban, hogy mindazoknak a téves verdicteknek hibája kizárólag az esküdtek vállait nyomja? A panaszos eredményekért vájjon nem felelős-e az az állandó biróság is, mely azoknál az Ítéleteknél közreműködött? Hozzáteszem, hogy azokat a verdicteket, melyek miatt nagy lármát ütnek, nem is tanulmányozzák kellőleg. »Kívánnám, hogy a miniszter ur éber szemmel kisérje azokat a verdicteket, melyek á közvéleményben zajt keltenek; mert több izben tapasztaltam, hogy az a zaj ok nélküli volt s a megvizsgáltam verdictek valóban más vélemény keltésére valának érdemesek (a me è avvenuto spesse volte di osservare che quel clamore era inopportuno, e che quei verdetti, bene scandagliati, potevano meritare ben altro giudizio di quello pronunciato dal pubblico). »Uraim, mindez azt bizonyítja, hogy midőn némely verdictek ellen hangos kárhoztatások emelkednek, nem kell azokat mindjárt könnyelműen elitélni, és gyakran fogják önök igazságosabbnak találni azt a verdictet, mely miatt lármát csapnak, mint azt, melyet általános tetszés és taps fogadott. (Tutto ciô vi prova, o signori, che, quando si odono lamenti contro alcuni verdetti, non bisogna essere corrivi a giudicare, e spesse volte trovereté più giusto un verdetto del quale si mena grande scalpore di quello che non sia un altro verdetto accompagnato da unanime plauso).« Az esküdtszék intézményével összeforrva levő nagy nyilvánosság miatt kivétel nélkül közhírré lesznek azok a verdictek is, melyek téveseknek tűnnek fel; s az ellenszenv legott pálczát tör az intézmény fölött, nem is vizsgálva azt, vájjon valóban tévesek-e ama verdictek, vagy csak külső szinök az. Az állandó bíróságok hibás Ítéleteinek ellenben csak jelentékenyen kisebb része kerül a nyilvánosság elé s ezekről sem szól oly hangosan a hir. »Engem« — irta egy tapasztalt porosz biró a nagytudományú Glasernek — »egyes visszás verdictek nem tévesztenek meg; mi jogtudós birák is megcsináltuk a magunk együgytíségeit; csakhogy nem a nyilt