Főrendiházi irományok, 1892. XXI. kötet • 979-987. sz.

Irományszámok - 1892-987

CMLXXXVII. SZÁM. 133 felolvashatók az ügynek olyan iratai vagy részeik, melyeknek a főtárgyaláson való felolva­sását a 313. §. nem tiltja. Az előadó előterjesztésének befejezése után az elnök, a tanács többi tagjai és a felek egyes pontok felvilágosítását és egyes iratok felolvasását kívánhatják. A feleknek erre vonatkozó indítványai felett a tanács határoz. E határozatra, valamint az előadásra megjegyzések nem tehetők. A határozat ellen külön perorvoslat nem hasz­nálható. 419. §. A mennyiben a kir. Ítélőtábla a felebbviteli főtárgyalást a vádlott kihallgatása (413. és 414. §§.) vagy bizonyításfelvétel mellett tartja (402. §.), az elnök a főtárgyalás meg­nyitása után megállapítja a megidézettek megjelenését. Ha a főtárgyalás! a megidézettek közöl egy vagy több elmaradt, a tanács a megjelent felek és képviselőik meghallgatása után határoz, hogy megtartható-e a főtárgyalás. Az ügy tárgyalása a törvényszék ítéletének és, ha a felebbező vagy ellenfele a fő­tárgyalásra nem küldtek képviselőt, a felebbezések és ellenészrevételek felolvasásával kez­dendő meg. Ezt, a mennyiben csak a vádlott kihallgatása vagy a bizonyításnak csak részleges ismétlése vagy pótlása volt elrendelve, a 418. §. utasítása szerint az ügyállásnak előadása a tanuk és a szakértők távollétében követi. Ama vádlott, tanú vagy szakértő vallomása, illetőleg véleménye, kinek a főtárgyalásra való megidézését a tanácsülés nem találta szükségesnek, a kir. ítélőtábla határozata alapján felolvasható. Ha a kir. ítélőtábla az egész bizonyítás ismétlését rendelte el, a vádlott kihallgatása és a bizonyítás felvétele a tőrvényszék ítéletének, illetőleg a felebbezésnek és az ellenészre­vételeknek felolvasása után teljesítendő, és ez esetben az ügy előadása elmarad. Ha pedig a kir. ítélőtábla a felebbviteli főtárgyaláson csak a vádlottat hallgatja ki, vagy csak egyes bizonyítékot vesz fel, ennek az ügy előadása után kell történnie. 420. §. Ha az a tanú, a kinek vallomására valamelyik fél uj bizonyíték gyanánt hivatkozott, jelen van, vagy azonnal előállítható és személyazonossága igazolható, a kir. ítélőtábla a főtárgyaláson is elrendelheti nyomban való kihallgatását, mely azonban csak a vádlott jelen­létében foganatosítható. Ily esetben a vádlottnak rövid úton való megidézése vagy elővezetése is elrendelhető, ha ez azonnal megtörténhetik. 421. §. Az ügy előadása (418. §.), illetőleg a bizonyító eljárás befejezése után (419., 420. §§.) az elnök a felebbező fél képviselőjét, s ha jelen nem volna, magát a felebbezöt, a mennyiben jelen van, felhívja a feiebbezés okainak kifejtésére. Erre az ellenfél és képviselője válaszolhatnak. Ha a vádló is felebbezett, előbb ő lesz meghallgatandó. Mindig a védőt illeti az utolsó felszólalás. Ha a magánvádló vagy a sértett felebbezett, a főügyészség képviselője a felebbező ellenfelének válasza után előterjesztést tehet. A felek előterjesztéseinek befejezésével s a mennyiben a tanács még szükségesnek larlja, ujabb felvilágosítások adása, kihallgatások teljesítése és iratok felolvasása után a tanács zárt ülésben határoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom