Főrendiházi irományok, 1892. XIX. kötet • 912a-941. sz.

Irományszámok - 1892-941

CMXL1. SZÁM 355 A bíróságok előtti eljárásba bevont harmadik személyeket a fenforgó jog- vagy érdek­azonossághoz képest a panaszló vagy a bepanaszolt egyessel vagy testülettel mind a jogokra, mind a kötelességekre nézve egyenlőknek kell tekinteni. 141. §. A védiratot közvetlenül az illetékes bírósághoz két példányban kell benyújtani. Ezen példányok egyikét a panaszlónak haladéktalanul kézbesíteni kell. 142. §. A védirat benyújtásának elodázása vagy elmulasztása az eljárás folyamát nem aka­dályozza. 143. §. A felek az ügy állásának tisztázására a panasziraton és vádiraton kívül is intézhetnek Írásbeli előterjesztéseket a bírósághoz Ezen előterjesztésekel az ellenféllel csetől esetre közölni kell, II. FEJEZET. A bizonyításról. 144. §. A bíróság, illetőleg ennek nevében az előadó az elnökkel egyetértőleg az ügy állásának tisztázása czéljából a felek ajánlására vagy a nélkül bizonyitási eljárást rendelhet el: a panasznak a 137. és 138. §-ok értelmében eszközölt megvizsgálása után, ha azt hivatalból visszautasi­tandónak nem találta; a védirat beadása után, ha benne oly ténykörülményekre vagy bizonyí­tékokra történik utalás, melyeknek lisztázása az ügy eldöntése szempontjából szükséges ; és az eljárás további folyamában az érdemleges határozat meghozataláig bánni kor, ha újabban fel­merült ténykörülmények vagy bizonyítékok kiderítése, vagy pedig a már végrehajtott bizonyitási eljárás kiegészítése követeli. 145. §. A bizonyítás módjai a következők: 1. a felek személyes meghallgatása ; ü 2. tanuk és szakértők kihallgatása; 3. helyszíni szemle > tartása ; 4. a közigazgatási hatóságok és szakközegek (testülelek) felvilágosító nyilatkozatának, illetőleg véleményének beszerzése; 5. a panaszirathoz vagy vádirathoz másolalbau csatolt okmányok eredetijének megtekintés vagy összehasonlítás czéljából való benyújtása ; 6. a fenforgó ügyre vonatkozólag más hatóság birtokában levő hivatalos iratok közlése. 146. §. A 145. §. 1., 2. és 3. pontjai alapján hozott határozatait az elsőfokú közigazgatási bíróság a közigazgatási folyamatban eljárt hatóság által, vagy ha indokoltnak mutatkozik egyik­tagjának egy jegyzőkönyvvezető kíséretében való kiküldése, illetőleg a társhatóságokhoz intézendő megkeresés utján, a felső közigazgatási bíróság pedig a közigazgatási folyamaiban eljárt hatóság, vagy az illetékes elsőfokú közigazgatási bíróság utján foganatosíttatja. A fél kihallgatásához az ellenfelet, a tanuk és szakértők kihallgatásához és a szemle megtartásához pedig mindenik felet meg kell hívni; meg nem jelenésük azonban az eljárást nem akadályozza. 4 5 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom