Főrendiházi irományok, 1892. XVII. kötet • 808-882. sz.

Irományszámok - 1892-874

DCCCLX XIV. SZÁM. U J49 2-ik melléklet a 874. számú irományhoz. Indokolás, „a loiyavolgyi vasul engedélyezéséről" szélé törvényjavaslathoz A Száva balpartján a m. kir. államvasutak zákány-zágrábi és sunja-bródi vonalai s a Moszlavina és Szujnik hegység által határolt azon termékeny vidéken, melyei a Lonja folyó s ennek mellékvizei: a Zelina, Cezma, Ilova t Biela és Pakra patakok öntöz­nek a földmíveléssel, állattenyésztéssel, gyümölcs- és bortermeléssel foglalkozó szorgalmas lakossdg gazdasági fejlődését, az itt található nagy kiterjedésű erdőségeknek gazdaságos kihasználását és a kőbányák kiaknázását mindeddig az a körülmény akadályozta, hogy a nyers termények, melyek haszonnal csak az olcsó vitelbér mellett értékesithetők, kizárólag a tengelyen való szállításra voltak utalva. E hátrányos gazdasági helyzeten segítendő, az érdekeltség köréből már 1883-ban egy consortium alakult, mely a fent emiitett két magyar államvasuti vonalnak a Lonja völgyén keresztül­vezetendő vasúttal leendő összeköttetését vette czélba, s ehhez képest még ugyanazon évben a Dugosellótól Novskáig vezetendő vasútra előmunkálati engedélyért folyamodott, a helyi érdekek kielégítésén felül azt a czélt tartván szem előtt, hogy a jelzett vonat kiépítése utján egy a m. kir. államvasutak hálózatát összekötő és a szab. déli vasút sziszek-zágrábi vonalávat versenyző átmeneti pálya létesíttessék. Mielőtt azonban a dugosello-novskai vonal engedélyezése iránt a tárgyalások meg­indultak volna, az akkori kormány kezdeményezéséből és a keletkező versenyvonalra való tekintettel a szab. déli vasúttal tárgyalások tétettek folyamatba az iránt, hogy a m. kir. államvasutak határőrvidéki és zákány-zágráb-fiumei vonalai a déli vasút sziszek­zágrábi vonalán át peage-szerü összeköttetést nyerjenek, s egyidejűleg a két vasút között ÍVnforgó versenyviszonyok szerződésileg szabályoztassanak. Az akkori kormány ezen intézkedése annál is inkább indokolva volt, mert eltekintve attól, hogy a dugosello-novskai vonal tervezői a vasút építésénél az állam jelentékeny támo­gatására tartottak igényt, a peage-szerződés keretében a szab. déli vasúttal való forgalmi viszonyoknak oly tágabb körű rendezésére nyilt kilátás, melyet egy új versenyvonal kiépil« által elérni alig sikerült volna. A szab. déli vasúttal e végből megindult tárgyalások befejeztetvén., 1887-bon a déli vasút és a m. kir. államvasutak között ez utóbbiak érdekeit teljesen kielégítő péage- és kartell-szerződések megkötésére vezeltek. Egyúttal azonban sem a peage-szerződés, FŐRENDI IROMÁNYOK XVII. 1892-97. :iá

Next

/
Oldalképek
Tartalom