Főrendiházi irományok, 1892. XVII. kötet • 808-882. sz.

Irományszámok - 1892-873

DCCCLXXIII. SZÁM. 215 Egyebekben az engedélyezés feltételei megegyeznek a h. é. vasutakkal szemben kikötni szokott engedélyezési, épitési és üzletberendezési feltételekkel. Egyúttal van szerencsém tisztelettel bejelenteni, hogy tekintettel arra, miszerint ah. é. vasút épitésére és üzletére vonatkozó engedélyokiratnak kiadása előreláthatólag még hosszabb időt veend igénybe, holott kívánatos volt, hogy a nagyobb műtárgyak épitése még a tavaszi árviz bekövetkezése előtt megkezdessék, és hogy a Temesvár környékén nyomorgó ínséges telepesek megfelelő munkát és keresetet kapjanak : Temesvár szab. kir. város közönségének kérelmére megengedtem, hogy a temesvár-lippa-radnai h. é. vasút létesítésére az érdekeltség körében ala­kult végrehajtó-bizottság a hidak és nagyobb műtárgyak építését még az engedélyokirat kiadása előtt, kizárólag saját felelősségére, illetve esetleges veszélyére és kására s a magán­jogok sérelme nélkül megkezdhesse. A tisztelettel előadottak alapján s annak bejelentése mellett, hogy az engedélyt kérő érdekeltség végrehajtó-bizottsága részéről a 120.000 írtban megállapított engedélyezési bizto­síték, már 1895. évi október hó 4-éu a m. kir. központi állampénztárnál letétetett, kérem a tisztelt képviselőházat, hogy a temesvár-lippa-radnai h é vasút engedélyezésére vonatkozó % törvényjavaslatot elfogadni s azt hasonló czélból a főrendiházhoz átküldeni méltóztassék. Budapest, 1896. évi február hó 27-én. Dániel JErnő s. k., kereskedelemügyi m. kir. minister.

Next

/
Oldalképek
Tartalom