Főrendiházi irományok, 1892. XVII. kötet • 808-882. sz.
Irományszámok - 1892-871
236 DCCCLXXI. SZÁM. 1-sö melléklet a 87 1. számú irományhoz. Magyar királyi Ministerelnök. Nagyméltóságú Elnök Úr! Mult évi október hó 4-én 3212. szám alatt kelt átiratomban volt szerencsém azon ünnepélyeknek programmtervezetét a t. országos bizottságnak leendő bejelentés végett Nagyrnéltóbágoddal közölni, melyek a honalapítás évezredes emlékére, a törvényhozás mindhárom tényezőjének s az egész nemzetnek közreműködésével és részvételével a folyó évben rendezendők lesznek. Az összes ünnepélyek tényleges rendezésével s kivitelével kapcsolatos teendők ellátását a t. országos bizottság mult évi október hó 12-én tartott ülésében hozott határozatával reám ruházván, kötelességemnek tartottam az imént jelzett programm-vázlat keretében megtenni az ünnepélyek minden részletére kiterjedő intézkedéseket s most már biztosítottnak vehető, hogy az ünnepélyek az alkalom nagy jelentőségéhez s királyhoz és nemzethez egyaránt méltó alakban fognak nyilvánulni. Midőn ezt Nagyméltóságodnak s ez úton a t. országos bizottságnak szives tudomására hoznám, - mellőzve az ünnepélyeknek azon, a fentebb emiitett átiratban már közelebbről ismertetett részleteit, melyek bár szintén az ezredév emlékére fognak megtartatni, mégis csak bizonyos szűkebb társadalmi körökre, egyes intézményekre s a vidéknek a millenniumi ünnepségek keretébe való bevonására és emlékművek felavatására vonatkoznak s igy az országgyűlésnek tényleges részvételét okvetlenül nem igénylik, —ez alkalommal van szerencsém azon ünnepélyeknek véglegesen megállapított sorozatát bejelenteni, melyekben úgy Ó Felsége a koronás király, mint az országgyűlés mindkét háza, hivatalosan és tényleg részt fognak venni, s ennélfogva szükséges, hogy azokról a t. országos bizottság és ennek jelentése során az országgyűlés hivatalos értesülést nyerjenek, még pedig nem pusztán tudomásvetel végett, hanem azért is, hogy az országgyűlésnek a millenniumi ünnepségekben való résztvétele tárgyában több irányban országos határozatok alkottassanak. A t. országos bizottság óhajtásával is egyezvén az, hogy a honalapítás emlékezetére tartandó ünnepélyek sorozatát a nemzet ezeréves fennállása emlékének megörökítését czélzó közjogi actus vezesse be: a kormány az ünnepélyeket bevezető közjogi actus legméltóbb tormájának azt tartaná, ha az országgyűlés még a jelen hónap folyamán oly törvény megNagyméltóságú Széli Kálmán belső titkos tanácsos úrnak, mint a millenniumi országos bizottság elnökének. 6084. M7E.