Főrendiházi irományok, 1892. XI. kötet • 463-515. sz.
Irományszámok - 1892-477
CDLXXVII. SZÁM. 35 3. Bankjegyek. A bevonandó államjegyek által a pénzforgalomnak teljesített szolgálatot az egy-korona s és egy-forintos érmék egymagukban pótolni nem képesek. A bankjegyek fizetési ereje a bankalapszabályok 86. czikke szerint ugyanaz, mint az államjegyeké. Hogy a bevonandó államjegyek helyébe külön mennyi ezüst-egyforintos s mennyi bankjegy adassék a forgalomnak át, önérthetőleg előre nem állapitható meg, még pedig annál kevéábbé, mert az, hogy az öt- és ötven-forintosokból mennyi kerül beváltásra, előre szintén nem határozható meg. Az elv, a melyet e téren követnünk kell, az, hogy a forgalom maga mutassa meg, mennyit bir el, illetőleg mennyire van szüksége az egyik, vagy másik fizetési eszközből. E fölvételi képesség, illetőleg szükséglet gondos megfigyelése során szerzett észleletek fogják megadni az alapot arra, hogy e pénzforgalmi eszközök végleges mennyisége szabályoztathassék. Gondoskodva van arról is, hogy az egy pénzforgalmi területet képező két államban a forgalomnak ez az ellátása arányosan és egyetértőleg történjék. Ha az előadottak szerint az államjegyek helyébe a forgalomnak átadandó pénzeszközöket tekintem, ugy hiszem, a következő elvi jelentőségű követelmények megoldottaknak tekinthetők : 1. A beváltott és tisztán hitelpénz jellegével bíró államjegyek helyébe lépő fizetési eszközök jellege kivétel nélkül olyan, a mely az 1892. évi XVII, törvényczikk által megalkotott keretbe illik, ugyanazért: 2. a pénzforgalom egyöntetűsége lényegesen előre halad s aranyfedezettel biróvá alakul át; 3. e fizetési-eszközök teljesen alkalmasak arra, hogy fizetési erő és czímlet szerinti beosztás tekintetében az államjegyeket pótolják; 4. a kis czímletű papirpénz nálunk is megszűnvén, a kis forgalom nálunk is, mint a többi culturállamban, érczpénzzel fog lebonyolittatni. Az államjegyek bevonására szükséges pénzeszközök beszerzése, még pedig az egykoronások kibocsátása által nem fedezett és 48,000.000 frtot tevő szükséglet erejéig akkép van tervbe véve, hogy ezzel az összeggel fölérő 20-koronások fizettetnének az osztrák-magyar banknál be s az ellenérték es étről-esetre, a fenn emiitett szempontok figyelembevételével, részben ezüst egy-forintosokban, részben bankjegyekben vétetnek igénybe. Midőn a beváltásnak és illetőleg a beváltás czéljaira szükséges pénzforgalmi eszközök megszerzésének e módozatát, az osztrák-magyar bank jegyeinek és ezüst érczkésziete egy részének igénybevételét javaslom, következő szempontok vezérelnek : 1. A beváltandó államjegyek ily pótlása által van egyedül lehetővé téve a pénzforgalmi eszközök mesterséges megszűkitésének, az u. n. eontractiónak, teljes elkerülése. 2. A valutarendezés czéljaira beszerzett aranynak a jegybanknak való átadása által a beváltásra rendelt pénzeszközök a belföldi forgalom számára biztosittatnak, mert valutarendezési műveletünk önérthetőleg koránt sincs annyira előrehaladva, hogy a beszerzett arany az országból való kifolyás veszélye nélkül közvetlenül a forgalomnak átadható lenne. 3. E mellett elérjük azt is, hogy a jegybank arany érczkésziete is erősíttetik s a készfizetések előkészítése annyiban tetemesen előre halad, hogy a beváltás javasolt módja által egységessé tett papirpénzforgalomnak tetemes része aranynysl fedezetté válik. 4. Figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az 1892. évi XVII. törvényczikk az aranyértéket egyelőre nem valósította meg összes folyományaival, hanem a törvényhozás további intézkedéséig az egy-forintosokat, mint értékpénzt forgalomban hagyta. Ezzel az értékpénzzel szemben épen ugy fennáll az állam beváltási kötelezettsége, mint az államjegyekkel szemben. Ha az állam a beváltás kérdését egyelőre megoldatlanul hagyja, mégis gondoskodnia kell arról is, hogy az ezüst értékpénz ott találja meg helyét, a hol az az értékrendszer veszélyeztetése nélkül foroghat, t. i. a kis forgalomban. 5*
