Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-432
72 CDXXXIÎ. SZÁM. Ha atyai hatalom, gyámság vagy gondnoság alatt álló személy is van érdekelve: a haláleset-felvételt a gyámhatósággal is kéli közölni. A halálesetet felvevő közeg és a gyámhatóság között való érintkezés azon szempontok szerint ván szabályozva, melyeket a 71. §. indokolása jelez. A 23. §. szükségszerű folyománya a 4. §-ban foglalt rendelkezésnek. Hogy pedig a bíróságnak a 23. §-ban megrendelt nyilvántartásra alapja legyen, szükséges, hogy a halálesetfelvételi ívben különösen megemlittessék, vájjon a hagyatékhoz ingatlan is tartozik-e vagy sem (12. §.). A 16. és 22. §-ra vonatkozólag megemlítendő, hogy a javaslat érintetlenül hagyja azokat a szabályokat, melyek különös értesítést rendelnek bizonyos személyek elhalálozásáról. Ilyen egyebek közt àz 1880. évi 3.305. sz. igazságügyministeri rendelet, mely a belső titkos tanácsosok, továbbá az 1885. évi 643. sz. igazságügyministeri rendelet, mely a cs. és kir. kamarások elhunytának bejelentéséről intézkedik. NEGYEDIK FEJEZET. A végrendelet kihirdetése. 24-34. §. A haláleset-felvétellel közös czélja van a végrendelet kihirdetésének. Ez arra szolgál, hogy teljesen felismerhetővé tegye a különböző érdekköröket, a melyek a hagyatéki vagyon tekintetében képződhetnek és tájékozást nyújtson azokról a személyekről, a kik a hagyatékra igényt támaszthatnak. A végrendelet kihirdetésének kötelező megrendelése és ennek kapcsán a végrendelet bemutatása iránti kötelezettség megállapítása az anyagi jog körébe vág ugyan, mindazáltal a javaslat, a mely az öröklési jogot szabályozó rendszeres törvénykönyvre nem támaszkodhatik, nem mellőzhette, hogy az Öröklési eljárást szabályozó mai joggal (186S. évi LIV. törvényczikk 564. §.) megegyezően ki ne mondja, miszerint minden végrendelet akkor is kihirdetendő, ha hivatalos beavatkozásnak nines is helye az örökösödésnél (24. §.) s hogy a kihirdetés eszközölI;etése végett meg ne határozza a végrendelet bemutatása iránti kötelezettség körvonalait. Ez utóbbi tekintetben a javaslat abból a felfogásból indul ki, hogy a törvényhozás eleget tesz feladatának, ha a közvégrendeletek és a közjegyzőnél letété ményezhető magán-végrendeletek alakzatának tüzetes szabályozásával, a mit jelenleg az 1876. évi XVI törvényczikk tartalmaz, alkalmat szolgáltat az oly módon való végrendelkezésre, a melynél rendszerint megvan a biztosíték az iránt, hogy a végrendelet az örökhagyó halála után a bíróság kezéhez jut. Mindazonáltal tekintve, bogy az örökhagyó végrendeletének kellő időben való tudomásra nem jutása gyakran nagy horderejű következményekkel jár, különösen akkor, ha a végrendelet őrzője csak akkor lép fel a kezei közt levő végrendelettel, midőn az átadó végzés vagy örökösödési bizonyítvány már előbb egy oly más igénylő javára kiadatott, a ki a törvényen vagy eltérő intézkedést tartalmazó korábbi végrendeleten alapuló Öröklési igényt érvényesített, — szükséges, hogy a törvény a végrendelet bemutatására vonatkozó kötelezettséget kifejezetten kimondja s a mulasztás következményeit megállapítsa (25. és 27. §.). A javaslat e részben arra törekszik, hogy a végrendelet bemutatása iránti kötelezettség teljesítését lehetőleg megkönnyítse s ezért megengedi, hogy a végrendelet vagy haláleset felvételére jogosult közegnek adható át, vagy a hagyatéki bíróságnak, avagy a legközelebbi járásbíróságnak mutatható be. A mennyiben pedig az 1874. évi XXXV. törvényczikk 85. §-a azt rendeli, hogy a kir. közjegyző a nála őrzött végrendeletet az eljáró bíróságnak tartozik benyújtani, a mely a kihirdetést
