Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.

Irományszámok - 1892-433

\m CDXXXIII. SZÁM. 3-îk melléklet a 433. számú irományhoz Indokolás, „a Szamosvölgyi vasut-részvénytársaság hálózatához tartozó vasut­vonalak engedélyokmányainak s az ezekhez kiadott függeléknek egyesítéséről* ' szóló törvényjavaslathoz. A Szamosvölgyi vasut-részvénytársaság, mely az 1880. évi XXXII. törvényczikkel enge délyezett apahida-deési gőzmozdonyú vasútnak megépítésére és üzletére alakult, az általa kért s az 1884;. évi XXXIV. törvényczikkben megadott engedély alapján a Deéstö'l egyfelől Besz­terezéig, másfelöl Deésaknáig vezető vasutvonalakat az 1889. évi XI. t.-cz. alapján kiadott enge­délyokmány értelmében pedig a Deéstö'l Zilahig vezető helyi érdekű vasutat is megépítette, s ily módon külön-külön engedélyokmányok alapján, de egymással összefüggői eg, a 209*329 km. hosz­szal biró, s a tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlaton feltüntetett vasutvonalakat létesitette. Minthogy pedig ezen vonalak négy vármegye területére terjednek ki és hazánknak a -Királyhágón innen és azon túl eső részeit is összekötik s ehhez képest ugy forgalompolitikai, mint hadászati szempontokból fontossággal bírnak, ennélfogva a magasabb állami és közgazda­sági szempontok érvényesithetésének czéJjából ezen egymással különben is szervesen Össze­függő vasutvonalaknak egységes hálózattá leendő egyesítése az állam érdekében is fekszik. Eczél elérése nemcsak megkönnyítve van az által, hogy a szóban forgó vasutvonalak ugyanegy részvénytársaság tulajdonát képezvén, eddig is közös igazgatás alatt állottak, hanem már is jelentékenyen meg van közelítve az által, hogy az 1889. évi XL t.-cz. alapján a deés­zilahi helyi érdekű vasút építésére és üzletére 1889. április 24-én kiadott engedélyokmányban s ugy az ehhez, mint a többi vonalak engedélyokmányaihoz 1893. évi június hó 8-án kiadott s a tisztelt képviselőház által múlt évi 449. és 468. sz, a. tárgyalt függelékben az összes vonalak tényleges épitési és üzletberendezési tőkéje már egységesen állapíttatott meg, s a Szamosvölgyi vasut-részvénytársaság egyúttal arra is köteleztetett, hogy összes vasutvonalait díjszabási tekintetben szintén egyesítse, illetve a m. kir. államvasutak díjszabási rendszerét összes vonalain életbeléptesse. A szamosvölgyi vasútvonalaknak szervesen összefüggő egységes hálózattá leendő egye­sítése czéljából tehát ez idő szerint már csakis az egyes vonalakra külön fennálló enge­délyokmányok s az ezekhez kiadott függelék határozmány ainak egyesítése szükséges és pedig annyival inkább, mert ezen külön engedélyokmányok több fontos kérdést illetőleg egy­mástól eltérnek; minélfogva az egyes vonalak különállása csak akkor lesz teljesen és véglege -mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom