Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-433
118 CDXXXriI. SZÁM, A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként éithetőleg érvényesek a szolgálatban utazó m. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek mint a hadsereg kiegészítő részei a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles a vasut-rész vény társaság feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. törvényczikk 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-czikkben megállapitvák. 15. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbizattak, igazolják, — uti málháikkal együtt ingyen szállitandók. 16. §. A vasút-részvénytársaság a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalakon vagy azoknak csak egyes részein is, az e részben érvényben álló külön megállapodások értelmében, a m. kir. postát szállítani köteles. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 17. §. A jelen engedélyokirat tárgyát képező vonalak mentén, vagy az egyes állomásokban már fennálló vagy még ezután létesítendő üzleti távírdák, távbeszélők vagy villamos jelzők iránt az 1888. évi XXXI. t.-cz. és az annak alapján kibocsátott rendeletek határozmányai mérvadók, melyekhez a vasut-részvénytársaság szorosan alkalmazkodni köteles. A felállítandó távírdák, távbeszélők és villamos jelzők felállításához, berendezéséhez és üzletben tartásához a kereskedelemügyi m. kir. ministertől előzetesen külön engedély eszközlendő ki, mely alkalommal az épités, berendezés és üzletben tartás feltételei a kereskedelemügyi m. kir. minister áital rendeleti utou fognak megállapittatni, mihez a vasut-részvénytáreaság alkalmazkodni köteles. A kereskedelemügyi m. kir. minister részére fentartva marad a jog, hogy a vaspályavonalak mentén netán még szükséges üzleti távírda- vagy távbeszélő-vezetéknek a pálya indóházain, esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőkig, valamint a forgatható védjelző készülékekig való kiépitését a részletekre nézve az illető posta- és távirda-igazgatóság és a vasat-részvénytársaság közt, a kereskedelemügyi m. kir. minister jóváhagyásának fentarlása mellett jegyzőkönyvileg megállapított feltételeknek megfelelően saját közegei által foganatosíthassa. Ez esetben, a mennyiben az üzleti távírda- vagy távbeszélő-vezetékekkel egyidejűleg állami távírda- vagy távbeszélő-vezeték nem épittetnék, a vasut-részvénytársaság köteles az oszlopok és más építési anyagok összes árát s az összes építési költségeket, — a mennyiben pedig egyidejűleg állami távírda- vagy távbeszélő-vezeték is épittetnék, àz üzleti vezeték anyagainak árát és az összes építési költségeknek az üzleti vezetékek létesítésére fordított aránylagos részét a kereskedelemügyi m. kir. ministernek megtéríteni. Mindkét esetben köteles a vasut-részvénytársaság az építkezéshez szükséges összeget az utólagos elszámolásig kamat nélkül előlegezni, és az oszlopokat s a többi építési anyagokat a pálya mentén az illető posta^ és távirda-igazgatóság által meghatározott módon és időben, a már lerakott vasutvágányon saját költségén szétosztatni.