Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.
Irományszámok - 1892-432
98 CDXXXII. SZÁM. kőzzék. Az eseteket, a melyekben a zárlat a hagyatéki vagyon állagára szoritkozhatik, a törvény természetesen ki nem merítheti s e tekintetben a bíróságra kell biznia az erre vonatkozó rendelkezés megfelelő alkalmazását A leggyakrabban előfordulni szokott esetek közül egyről mégis kifejezetten kellett megemlékezni. Ez az az eset, midőn a hagyatéki vagyon özvegyi joggal van terhelve. Az özvegyi jog tekintetében felmerülő vitás kérdés a 81. §. rendelkezéséhez képest nem lehet tárgya a perreutasitásnak s ehhez képest az örökösödési eljárás fejleményei nem alterálhatják a jogot, mely az örökhagyó özvegyét az örökhagyó vagyonának haszonélvezete tekintetében mindaddig megilleti, mig ez a jog per utján nem korlátoztatik. Ez okból arról kell gondoskodni, hogy ez a jog ne szenvedjen csorbát akkor, ha az örökösök közt vita meiül fel. Ha tehát az özvegy az örökhagyó vagyonának birtokában van: az öröklési igények biztosítására szolgáló hagyatéki zárlat nem csorbíthatja az özvegy haszonélvezeti jogát. Alig szükséges megjegyezni, hogy ha az özvegyi jog a fenforgó körülményeknél vagy az alkalmazandó anyagi jogszabálynál fogva a hagyatéki vagyonnak csak egy részére terjed ki: a szóban forgó korlátozásnak is csak az illető részre vonatkozólag lehet helye. Ép úgy kétségtelen, hogy midőn a vitás kérdés a hagyatéknak csupán egy részét érinti : a zárlat nem terjedhet ki a hagyatéknak azon részére, mely vitán kívül áll. Ezért szükséges, hogy ily esetben a biztosítási intézkedés csakis a vitás örökrészre korlátoztassék. Ha a birtokban levő fél azt az érdeket, a melynek megóvása végett a hagyatéki zárlatot kellene elrendelni, más elfogadható módon biztosítja : akkor megszűnik az ok, a mely a hagyatéki zárlat elrendelését szükségessé tette. Ezért rendeli á javaslat 93. §-a, hogy ily * esetben a hagyatéki vagyon zár alá vétele mellőzendő. ^ 94. §. A telekkönyvi rendtartás 73. §-a azt rendeli, hogy ha a hagyatéhoz tartozó valamely ingatlan vagy nyilvánkönyvi jog a hagyaték átadása előtt a hagyatéki biróság beleegyezésével eladatik vagy átengedtetik, az átvevő nyilvánkönyvi bejegyzése közvetlenül az örökhagyó után történik. Ez tisztán telekkönyvi alaki szabály, melynek fennálló törvényeinkben nincsen anyagi háttere. Ezt kívánja megalkotni a javaslat 94. §-a. . E végből kettő szükséges. Első sorban meghatározni a hagyatékbirósági beleegyezés lényegét, azután pedig megszabni a beleegyezés megadásának előfeltételeit. A javaslat abból a felfogásból indul ki, hogy az ipso jure Öröklés elve mellett nem lehet szó arról, hogy a hagyatékbirósági beleegyezés magának az elidegenítő jogügyletnek érdemére terjedjen ki. Ott, a hol birói cselekmény — az additio — képezi az Örökség megszerzésének és birtokbavételének nélkülözbetlen előfeltételét — a hol az Örökös az örökséget, Önhatalmúlag birtokba nem veheti, hanem a hagyaték beszavatolását, a jogszerű" birtokba való átadást keli bevárnia (osztr. polg. törvénykönyv 797. §.), — a hol tehát az Örökösödési eljárásnak is az az alapgondolata, hogy a hagyatéki tárgyalás folyama alatt az Örökös ugy tekintendő, mint csupán a hagyatéknak (uyugvó örökségnek) a biróság felügyelete alatt álló kezelője: ott kétségkívül más a hagyatékbirósági beleegyezés (Genehmigung) jelentősége, mint nálunk, a hol az örökös az örökség megnyíltával ipso facto szerzi meg az örökséget s ezzel együtt a rendelkezési jogosultságot a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak felett. Nálunk a hagyatékbirósági beleegyezés nem állhat másból, mint annak igazolásából, hogy azok, a kik a hagyatékhoz tartozó ingatlan elidegenítését elhatározták, a fenforgó hagyatéki ügy állása szerint arra csakugyan jogosultak s ugyanezt a gondolatot a még teljesen nem tisztázott érdekkörökre való tekintettel tagadó formában kifejezve : hogy az elidegenítés az ahhoz hozzájárult személyeken kivül más zsemélyeknek az örökösödési eljárásban figyelembe veendő érdekét n<m érinti. E szerint a
