Főrendiházi irományok, 1892. VII. kötet • 361-408. sz.

Irományszámok - 1892-368

CCGLXVIII. SZÁM. 95 beültetésére használják. Ezen igények kielégítése után a felesleges csemeték szabadon árúba bocsáthatók. A csemeték eladásából befolyó összeg csak a faiskola ezéljaira forditható. 48. §:. Ha valamely községben a faiskolának kijelölt terület a 43. szakaszban megállapított határidő alatt megfelelően be nem rendezíelik, a faiskola a hibás községi elöljáróság költségére a hatóság által rendeztetik be, illetőleg hozatik rendbe. 49. §. Az 1890. évi I-ső t.-ez. 134. §-a, mely szerint a fák az útárok külső szélétől számítva félméter s egymástól legalább tizenöt méter távolságra ültetendők akként, hogy egyik fa ne a másik oldalon lévő fával, hanem a fák közötti tér közepével legyen átellenben, hatályon kivül helyeztetik. Mely utak minő határidők alatt fásittassanak be, továbbá, hogy a fák bizonyos utaknál az úttestre vagy azon kivül és egymástól minő távolságra ültettessenek, s milyen fanemek ültetendők az összes utakra, tehát az államutakra nézve is, a törvényhatóságok határoz­zák meg. VII. FEJEZET. A kártékony állatok és növények irtásáról s a hasznos állatok oltalmazásáról. 50. §. Minden birtokos köteles a fák rügyeinek fakadása előtt, legkésőbben azonban márczius hó végéig, a belsőségekben, majorokban, szőlőkben, gyümölcsösökben és kertekben levő fáit és bokrait, a kártékony hernyóktól, illetőleg hernyófészkektől és lepketojásoktól megtisztítani s az összegyűjtött hernyókat, hernyófészkeket és hernyótojásokat elégetni. A később mutatkozó kártékony hernyók, valamint a cserebogarak tömeges megjelenésök alkalmával is megfelelő módon pusztitandók. 51. §. Minden birtokos köteles birtoka egész területén a szerb tövist (xanthium spinosum) virágzása előtt, az arankát pedig megjelenése után azonnal alkalmas módon irtani. Az irtás módját a földmivelésügyi minister rendeletileg állapítja meg. Loner és luezerna-magvakat, ha azok nem teljesen arankamentesek, termesztés czéljából forgalomba hozni tilos. * 52. §. Az utak mentén, valamint az úttesten a szerb tövist, továbbá egyéb gyomot és gazt irtani az útfentartó, a gyümölcsfákat pedig a kártékony hernyóktól megtisztítani a gyümölcsfa birtokosa köteles. Ki a kártékony állatokat és növényeket a meghatározott időben (50. §.) irtani elmulasztja, helyette az irtást a községi elöljáróság, a mulasztó költségére köteles végeztetni. 53. §. Aratás vagy kaszálás alkalmává a gaz- és gyomfoltokat meghagyni tilos. A foltokban levő, már magba ment gyomok, aratás vagy kaszálás után azonnal összegyüjtendők és elégetendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom