Főrendiházi irományok, 1892. VI. kötet • 277-360. sz.

Irományszámok - 1892-279

n CCLXXIX. SZÁM 1-ső melléklet a 279. számú irományhoz. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése, a debreczen-derecske-nagylétai helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában. Tisztelt Képviselőház! Debreczen sz. kir. város az úgynevezett Érmeiléknek mindenkor íőpiaczát képezte, könnyen érthető tehát, hogy a közlekedési eszközök tökéletesbitésének kezdeményezésével csaknem egyidejűleg ébredt fel azon törekvés, miszerint Debreczen Nagy-Léta irányában, az úgynevezett Érmeilékkel állandó vasúti kapcsolatba hozassék. Az e részben az 1881. év óta kiterjedtebb mérvben megindított mozgalom azonban csak az utóbbi években vezetett sikerre, a midőn gróf Csekonics Endre, v. b. t. tanácsos, mint a debreczen-derecske-nagylétai h. é. gőzmozdonyú vasút megépítése és üzembe helyezése czéljából megalakult végrehajtó bizottság elnöke, a most nevezett vasút előmunkálataira az 1890. év folyamán engedélyt kapván, az általa kidolgozott műveletek alapján, a m. kir. államvasutak Debreczen állomásából kiágazólag Sárándon át Nagy-Létáig vezető fővonalnak, valamint a Sáránd állomásból kiágazólag Derecskéig vezetendő szárnyvonalnak engedélyezését kérelmezte. A szóban forgó vasút jelentékeny helyi közgazdasági érdekek szolgálatára lévén hivatva, annak engedélyezése iránt a vasut-érdekeltséggel tárgyalásokba bocsátkoztam s minthogy az 1893. évi márczius hó 20-án megtartott engedélyezési tárgyalás alkalmával, a pálya építésére és üzletére vonatkozó feltételek és határozmányok iránt megállapodnom sikerült, a debreczen­*/. derecske-nagylétai helyi érdekű gőzmozdonyú vasútvonal építésére és üzletére a •/. alatt tisz­telettel mellékelt engedélyokiratot, az 1880: XXXI. t.-cz. 1. §-a alapján gróf Csekonics Endre, mint engedélyes részére, 1893. évi augusztus hó 18-án kiadtam. 2-/. A 2'/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett h. é. vasút debreczen-nagy­létai fővonalának hossza 32*3 kilométer, a sáráud-derecskei szárnyvonal hossza pedig 6*7 kilo­méter, vagyis a helyi érdekű vasút összes hossza együtt 39*o kilométer. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 6°/oo. A legkisebb kanyarulat félátmérője a nyílt pályán 300 méter. A vonatok óránkénti legnagyobb menetsebessége 40 kilométer s az alkalmazandó aczél­sinek súlya folyóméterenként 23*6 kilogrammnál könnyebb nem lehet. A pályán Debreczen csatlakozó állomástól eltekintve, a következő állomások léte­síttetnek : a) a fővonalon: Sáránd elágazó és vizállomás, Hajdu-Bagos rakodó állomás, Hosszú-Pályi kitérő állomás, Monostor-Pályi rakodó állomás, Nagy-Léta végállomás;

Next

/
Oldalképek
Tartalom