Főrendiházi irományok, 1892. IV. kötet • 218-248. sz.
Irományszámok - 1892-246
COXLVI. SEAM, 581 246. szám. (XXXI. ÜLÉS, 340. JEGYEÖKÖNYVI PONT,) Jelentése a főrendi ház közjogi és törvénykezésügyi bizottságának ?,a sommás eljárásról" szőlő törvényjavaslat tárgyában. A polgári eljárásnak gyökeres átalakítása, a szóbeliség és közvetlenség elvére fektetése érdekében az első lépé^ a törvényhozás részéről megtétetett a birói szervezetet illető módosításokkal. Erre a szervezetre és keretre figyelemmel, van hivatva az új eljárásnak életbeléptetéés kezdeményezni s további kivitelét előkészíteni a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat. Ennek értelmében a sommás eljárás megfelelő kiterjesztését nyeri, úgy, hogy alapelvei az eljárás rendezésében érvényre jutván, ez által is, de főleg a bizonyítási rendszernek ezélszertí módosításával a sommás eljárásnak biztosittassék végleges perrendünkben az a méltó hely, melyet annak, viszonyainknál fogva, elfoglalnia kell. A jogorvoslatok tekintetéből elfogadásra ajánlt módozatok figyelemmel vannak a birói keretekre és arra, hogy azok közt az egyenletes munkafelosztás lehetségesittessék. S habár az eddigi, úgyszólván korlátlan jogorvoslatok-kisebb-nagyobb mérvben megszorittatnak, ez az anyagi igazság felderítésére alkalmas módozatok mellett aggály tárgyát alig képezheti, mert gondoskodva van arról is, hogy a kir» ítélő táblák felügyeleti joga hatályosan gyakoroltathassék s a m. kir. Curia az igazságszolgáltatás egyöntetűségének biztosítása körül üdvös befolyását részint közvetve, részint közvetlenül érvényesíthesse. Érintve, hogy a sommás eljárás egyúttal a járásbíróságok által ellátandó kisebb polgári peres ügyekre szintén kiterjesztetni, továbbá a személyes képviseletnek a jogosult határig tér engedtetni czéloztatik, kiemeljük, hogy a kérdéses törvényjavaslat átmeneti és életbeléptetés rendelkezései közt a rendes kereskedelmi- és váltó-eljárásnak kirívóbb, főleg a bizonyítási rendszert illető hiányai orvoslása czéljából is foglaltatnak határozmányok. Figyelemmel ezek után arra, hogy a szóban forgó törvényjavaslatban lefektetett alapelveken végleges perjogunk czélszerűen megalkotható leend, a részleges reform tekintetéből javasolt módozatok pedig, — a mellett, hogy a kirívóbb hiányokon már most segítenek, — ezt a végleges alkotást az azok alapján szerezhető tapasztalatok folytán megkönnyíteni s a nagyobb rázkódtatástól ment életbeléptetését biztosítani alkalmasak: hozzájárulunk a kérdéses törvényjavaslathoz és annak változatlan elfogadását tisztelettel ajánljuk. Budapesten, 1893. május hó 23-án. Gróf Zichy Fermez «. *., bixottsdgi elnöh. Bárő Mudnyánszky Jőzsef #. fc., bißottsdgi jegy tő.