Főrendiházi irományok, 1892. IV. kötet • 218-248. sz.
Irományszámok - 1892-225
CCXXV. SZÁM. 331 a néptanítói fizetés minimumát saját erejükből biztosítani nem képes hitfelekezeti népiskolák állami segélyezésében. De midőn ez által a.kínálkozó két mód közül a hitfelekezetekre nézve sokkal kíméletesebbet, sokkal méltányosabbat választottam, viszont nem volt szabad megfeledkeznem arról sem, hogy az e kérdés körül csoportosuló állami érdekeket e mód választása mellett is kellőleg megóvjam. Ez okból mulhatlanul szükségesnek, de minden tekintetben jogosultnak is tartom legalább az államsegélyt igénybe vevő felekezeti népiskolákkal szemben az állami ellenőrzés és befolyásvétel nagyobb mértékének biztosítását, mint a minőre az 1868-iki törvény módot nyújt. indokolja ezt első sorban magának a többször idézett s e törvényjavaslatnál is elvi alapul szolgáló 1868: XXXVIII. t-czikknek álláspontja, mert az nyilvánvalólag épen azért szól csupán a községi és magánnépiskolák állami segélyezéséről, mert csupán ezekkel szemben biztosit az államnak kiterjedtebb felügyeleti jogokat: midőn tehát most a segélyezés köre terjesztetik, azzal párhuzamosan kell az állami ellenőrködés és befolyás körét is tágitaui. Indokolja továbbá az, hogy az államsegély mikénti felhasználását ellenőrizni a kormánynak mindenesetre joga, de kötelessége is; és indokolja végül különösen ama körülmény, hogy az álami befolyásvétel — ugy, a mint a törvényjavaslatban contemplálva van — korántsem a kormányhatalomnak mint önczélnak kiterjesztésére, vagy a felekezeti jogok fölösleges és bántó megnyirbálására czéloz, hanem egyedül a legfontosabb állami és közművelődési érdekek biztosítására van hivatva szolgálni, ez által biztosittatván az, hogy a segélyezett felekezeti népiskoláknál csak kifogástalanul minősített egyének foglalhassanak el tanítói állást, hogy továbbá i llamellenes üzelmeket folytató tanítók meg ne tűressenek s végül, hogy a tanítók elmozdíthat atlanságának fontos és az 1868-iki törvény által csak a községi iskolákra alkalmazott elve az e törvényjavaslatban megjelölt hitfelekezeti iskolákra is legalább törvényileg kiterjesztessék. Áttérek már most az e törvényjavaslatban megállapított fizetési minimum mérvének indokolására. Nem zárkózom el annak elismerésétől, hogy a tanítók helyzete a népoktatási intézetek minden fokozatán és az egész vonalon javjtásra szorul, mert a 23 év előtt megállapított minimum szerint alakult fizetések a mai fokozottabb igényekkel nem állnak arányban. Azonban számot kell vetnünk az ország anyagi erejével, mely ily nagy arányú kiadást nem lenne képes elviselni. Azért, midőn a tanitók anyagi helyzetének javítására irányuló közóhajt ezen törvényjavaslat benyújtásával teljesedésre vezetni kívánom, anyagi erőink mérlegelésével, csak annyit vehetek czélba, a mennyit a lehetőség megenged. Ez az első lépés a legtürhetlenebb viszonyok orvoslására kivan vezetni ; de következményeiben mégis messze terjedő és áldásos kihatású lesz, s a népoktatásügy nagy és általános lendületét fogja maga után vonni. E törvényjavaslat a tanitók anyagi helyzetének javítására két irányban tartalmaz intézkedést : 1. az alapfizetésnek mindenütt a minimumra való fölemelését; 2. az alapfizetés után korpótlék biztosítását, mely a szolgálati évek arányában emelkedő és a nyugdíjba is beszámitandó járandóságot képez. A jelzett két irányú intézkedés az állami és Összes községi tanítókra nézve egyik résaben, vagyis a fizetési minimumot illetőleg, —az állami és államilag segélyezett községi iskolák tanítóira nézve pedig mind a két részben már az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. és a korpótlék tárgyában kibocsátott 1880. évi 32.944, számú ministeri szabályrendelettel meg van állapitva. A jelen törvényjavaslat czélja a fizetésre vonatkozó törvény-rendelkezést a hitfelekezetekre, — és a korpótlék kötelező kiszolgáltatását a hitfelekezeti és államilag eddig nem segélyezett polgári községek iskoláira és tanítóira is kiterjeszteni.
