Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.
Irományszámok - 1892-113
40 CXÏÎÏ SZÁM. Ugyanis kivételes intézkedések alapján ma is hajtatnak végre az igazságügyi kormányzat főfelügyelete alatt álló fogházakban oly szabadságvesztés-büntetések, melyeket nem a kir. bíróságok, hanem honvéd hadbiróságok, pénzügyi hatóságok, vagy közigazgatási hatóságok állapítottak meg s az ezen büntetésekből felmerülő * költségeket tényleg a honvédelmi, pénzügyi és közigazgatási hatóságok téritik meg időszakonkint az igazságügyi kormánynak. Ezen, eddig csak különös megállapodáson alapuló s az igazságügyministerium által bármikor egyoldalúlag is megszüntethető állapot a jelen törvényjavaslat szentesítése esetén törvényszerűsittetni fogván, s az igazságügyministerium által többé megváltoztatható nem levén, szükségesnek mutatkozott a törvényjavaslat 2. §-ába a végrehajtási költségek megtérítésének kötelességét felvenni. Miután a jelen törvényjavaslat elfogadása esetében külön közigazgatási fogházak jövőben épittetni nem fognak, elesik szüksége azon rendelkezésnek, melyet az 1887. évi VIII. t.-cz. első két szakasza tartalmaz, s a melynek értelmében a pénzbüntetésekből befolyt összegek, a szerint, a mint birósági vagy közigazgatási fogházak építésére fordítandók, részben az igazságügyi, részben pedig a belügyi tárczába utaltattak. — s helyreáll azon eredeti állapot, hogy a mint ezt az 1878. évi V. t. ez. 27-ik §-a elrendelte volt, minden pénzbüntetési összeg az igazságügyminister kezelése alatt foly egybe,— de mégis azon különbséggel, hogy mig az 1878. évi V. t.-cz. 27-ik §-a szerint minden pénzbüntetési összeg csak rabsegélyezésre és javitó intézetek felállítására és fentartására volt fordítható, addig ezentúl e pénzbüntetésekből annyi, amennyi tényleg megkívántatik a most érintett kettős czélra, az évenkint e czélokra fel nem hasmáit egész maradék pedig letartóztatást intézeti építkezésekre lesz fordítható. A törvényjavaslat 4-ik §-ába felvett ezen intézkedés czélja az, hogy a pénzbüntetésekből befolyt Összegek sikeresebben legyenek hasznosíthatók, mint ez az 1887. évi VIII. t.-cz. rendelkezései mellett megtörténhetett; mert a most idézett törvény a pénzbüntetési jövedelemből még az igazságügyi kormányzat keretén belül is két különálló s egymással össze nem vegyíthető alapot alkotott, t. i. egyfelől a rabsegélyezési és a létező javitó intézetek fentartására szánt. V* résznyi alapot, — másfelől pedig a fogházak és új javitó intézetek építésére szánt V 4 résznyi alapot. — Ámde mig az előbbi alap a rabsegélyezésnek eléggé bőkezű eszközlése mellett is a már tényleg fenálló javitó intézetek csekély száma miatt fölös nagynak bizonyult, addig az utóbbi alap több javitó intézetnek gyorsabb egymásutánban való létesítésére és a letartózt a tási intézetek gyökeres reformmunkálatainak még csak megkezdésére is elégtelen maradt. A két különálló pénzalapnál tehát aránytalanság tapasztalható, mely az előbbi alapnál valóságos fölöslegek megtorlódására, az utóbbinál pedig oly maradványösszeg összegyülernlésére vezetett, a mely a kitűzött czélra való elégtelenségénél fogva nem volt felhasználható. A válaszfal tehát, melyet az 1887. évi VIII. t.-cz. e két alap között felállított, mindkettőnek hátrányára vált. Álljon itt ekét külön alap állagának és felhasználásának képe az 1887-ikévi VIII. t.-cz. hatályba lépte óta :
