Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.

Irományszámok - 1892-128

GXXVIII. SZÁM. 139 fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag a csász. és kir. közös hadügy Ministerium által kiadattak, vagy m egál lapitta tni fognak. Háború és mozgósitás esetén köteles az engedélyes a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű* igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól a rendeltetési helyig legközelebb eső állomásig a katonai leszállított díjszabás alkalmazásával szállitani. A katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények önként érthetőleg érvényesek a Szolgálatban utazó m. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a had­sereg kiegészítő részei, a népjog oltalma alatt állanak. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, hadi tengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. t.-czikk 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-czikkben megállapitvák. 15. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbizásából vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, úti málnáikkal együtt ingyen szállitandók. 16. §. Az engedélyes a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalon vagy annak csak egyes részein is, a kereskedelemügyi m. kir. minister kívánatára a m. kir. postát szállitani köteles. A postaszállitás feltételeit az 1888. évi IV. t.-czikk 4. §-ának b) pontja értelmében a kereskedelemügyi m. kir. minister rendeleti úton fogja megállapítani. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 17. §. Az engedélyes az üzleti távírda előállításától egyelőre felmentetik, az állomásoknak egymás közti értekezése czéljaira azonban az 1888. évi XXXI. t.-czikk határozmányaimik szem előtt tartásával távbeszélő-készüléket köteles felállítani. A mennyiben az engedélyezett vasút­vonal mentén később üzleti távirda felállítása szükségesnek mutatkoznék, engedélyes a távirda berendezése és használatánál a következő határozmányokhoz köteles alkalmazkodni ; úgymint : Az engedélyezett vaspálya-vonal mentén, vagy az egyes állomásokban szükséges üzleti távirdák, távbeszélők, vagy villamos jelzők iránt az 1888. évi XXXI. t.-ez. és az annak alapján kibocsátott rendeletek határozmányai mérvadók, melyekhez az engedélyes szorosan alkal­mazkodni köteles. A távirdák, távbeszélők és villamos jelzők felállításához a kereskedelemügyi m. kir. ministerfcől előzetesen külön engedély eszközlendő ki, mely alkalommal a minister az épités, berendezés és üzletbentartás feltételeit rendeleti utón állapitja meg, melyekhez engedélyes alkalmazkodni köteles. Engedélyes a vasútra vonatkozó építési engedély kinyerése után a távirda, távbeszélő vagy villamos jelzők létesítésének engedélyezése iránt még oly időben köteles a kereskedelem­ügyi m. kir. ministerhez folyamodni, hogy a szóban forgó berendezések a vasút forgalomba helyezéséig elkészülhessenek, illetve használhatók legyenek. 18*

Next

/
Oldalképek
Tartalom