Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.

Irományszámok - 1892-128

CXXVIII. SZÁM. 13t 1-sii melléklet a 128. számú irományhoz. A kereskedelemügyi ni. kir. minister jelentése, az országgyűléshez, a nagykároly-somkuti helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában. Tisztelt Képviselőház! Szathmár vármegyének a Kraszna és Szamos folyók által határolt részben az egykori Kővárvidékből alakított vidéke megfelelő közlekedési eszközök teljes hiánya miatt gazdaságilag nem fejlődhetett, holott már az ottani nagy kiterjedésű erdőségek egymagukban is jelentékeny faiparnak képezhetik alapját. Ezen altalános közgazdasági szempontból is hátrányos helyzeten segítendő, — gróf Károlyi István még az 1891. év folyamán engedélyt kért am. kir. államvasutak nagykároly-zsadányi vonalából Gilvácsnál kiágazólag Barlafaluig vezetendő szabványos nyomtávú gőzmozdonyú helyi érdekű vasútvonal előmunkálataira sa megkapott engedély alapján a vasútvonal részletes ter­veit kidolgoztatván és előterjesztvén, egyszersmind bejelentette, hogy miután a szabványos nyom­táv által igényelt nagy költségek be nem szerezhetők, a helyi érdekű vasút megépitése utólag keskeny és pedig 0*76 nyomtávval vétetett kilátásba és hogy a tervezett vonal 521/522 szelvé­nyei közt kiágazólag egy kavicsvágány kiépítését is tervezi, kérvén, hogy ezen vonal a fő­vonallal együtt állandóan tizemben tartandó szárnyvonalként engedélyeztessék. A tervezet elfogadhatónak találtatváu, úgy a fő-, mint a szárnyvonal közigazgatási bejárása f. évi május hó 18-án és következő napjain, az engedélyezési tárgyalás pedig f. évi június hó 23-án megtartatott. A vasút engedélyezése iránt folytatott tárgyalások kedvező eredményre vezettek s miután engedélyt kérő az 50.000 frtban megállapított engedélyezési biztositékot a m. kir. központi állampénztárba letette, a nagykároly-somkuti helyi érdekű vasút építésére és üzletére vonatkozó s tisztelettel csatolt engedélyokiratot O császári és apostoli királyi Felségének folyó évi augusz­tus hó 4-én Ischlben kelt legfelsőbb elhatározása alapján gróf Károlyi István mint engedélyes részére folyó évi augusztus hó 10-én kiadtam. Ezen engedélyokirat határozmányai általában megfelelnek ama határozmányoknak, • melyek a helyi érdekű vasutak építésére és üzletére kiadatni szokott engedélyokmányban 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom