Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.

Irományszámok - 1892-28

XXVIIi. s£ÁM. 6á 4. À kárpótlási ősszegét a feladó hely igazgatása lehető gyorsan, de legkésőbb a fel­szólamlás napjától számítva egy év alatt tar­tozik megfizetni. A szavatos igazgatás köteles a feladó hely igazgatásáüak az ez által fizetett kárpótlási összeget haladék nélkül megtéríteni. Azon esetben, ha a szavatos igazgatás a fel­adóhely igazgatását arra hivta fel, hogy a kifizetést ne teljesítse, ! a nem fizetésből eredő esetleges költségeket utóbbi igazgatásnak meg­téríteni tartozik. 5. A felszólamlási határidő az ajánlott küldeménynek postán való feladása napjától számítandó egy év. E határidő lejárta után a fel­szólamlónak kártalanításra igénye többé nincs. 6. Ha az elveszés szállítás közben követ­kezett be, a nélkül, hogy megállapítható lenne, mely ország területén történt: az illető igaz­gatások a kárt egyenlő részben viselik. 7. Az igazgatásoknak szavatolása ajánlott küldeményekért megszűnik, mihelyt az átvételre jogosított egyén azt nyugtázta és átvette. I 9. czikk. 1. Valamely levélpostai küldemény fel­adója azt mindaddig, mig a czímzettnek még nem kézbesittetett, visszavonhatja vagy annak czímét megváltoztathatja. 2. Az erre vonatkozó megkeresés postá­val vagy táviratilag továbbittatik s a feladó ezért a következő díjakat tartozik fizetni: 1-ször, postával továbbítandó megkeresésért egy egyszerű ajánlott levél díját; 2-szor, távirati utón továbbitandó megkere­sésért a távirat díját a rendes díjszabás szerint. 3. A jelen czikk határozatai nem kőtele­zők azon országokra nézve, melyeknek tör­vényei a feladónak nem engedik meg a rendel­kezést a szállítás alatt levő küldemények felett. 4. — Le paiement de l'indemnité par l'Of­fice expéditeur doit avoir lieu le plus tôt pos­sible et, au plus tard, dans le délai d'un an à partir du jour de la réclamation. L'Office re­sponsable est tenu de rembourser sans retard, à l'Office expéditeur, le montant de l'indem­nité payée par celui-ci. Dans le cas où l'Office responsable aurait notifié à l'Office expéditeur de ne point effectuer le paiement, il devrait rembourser à ce dernier Office les frais qui se­raient la conséquence du non-paiement. 5. — Il est entendu que la réclamation n'est admise que dans le délai d'un an, à partir du dépôt à la poste de l'envoi recommandé; passé ce terme, le réclamant n'a droit à au­cune indemnité. 6. — Si la perte a eu lieu en cours de transport sans qu'il soit possible d'établir sur le territoire de quel pays le fait s'est accompli, les Administrations en cause supportent le dommage par parts égales. 7. — Les Administrations cessent d'être responsables des envois recommandés dont les ayants droit ont donné reçu et pris livraison. Article 9. 1. — L'expéditeur d'un objet de corre­spondance peut le faire retirer du service ou en faire modifier l'adresse, tant que cet objet n'a pas été livré au destinataire. 2. — La demande à formuler à cet effet est transmise par voie postale ou par voie té­légraphique aux frais de l'expéditeur, qui doit payer, savoir: 1° pour toute demande par voie postale, la taxe applicable à une lettre simple recom­mandée ; 2° pour toute demande par voie télégra­phique, la taxe du télégramme d'après le tarif ordinaire. 3. — Les dispositions du présent article ne sont pas obligatoires pour les pays dont la législation ne permet pas à l'expéditeur de dis­poser d'un envoi en cours de transport.

Next

/
Oldalképek
Tartalom