Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.

Irományszámok - 1892-77

392 LXXVtt. SZÁM. Ott, hol oly nagymennyiségű nemesfém-készletek vannak felhalmozva, hogy a fogyaték csak a tartalékokban nyilvánul, de a fizetési eszkőzök elégtelen voltát nem idézi elő, ily disagio nem fordulhat elő; ellenben ott, hol a fogyatkozás rögtön a készfizetés eszközeiben nyilvánul, az egyik vagy másik fém keresettsége mellőzhetlenül a disagiora vezet. Az u. n. sánta valuta állandósítása tehát kétségtelenül káros s következéskép a helyes megoldás egyedül a tiszta arany valutára való áttérés. Különösen hangsúlyoznom hell azonban már e helyütt is, hogy ennek a röviden ekkép is formulázható kérdésnek: vájjon az ezüstnek pénzrendszerünkben csak mint váltópénz jusson szerepe, avagy tartassék forgalomban bizonyos mennyiségű ezüst értékpénz is? a mi viszonyaink között és ez idő szerint többé-kevésbé theoreticus jelleget kell tulajdonitanom. Igaz ugyan, hogy az ezüstcourans forgalomban tartása annál nagyobb visszahatással lehet a rendezés műveletére, minél kevésbé aranynyal telitett a belföldi piacz, de tekintettel csak arra a veszteségre és nehézségre is, a melylyel ezüstkészleteink értékesítése ma járna, gyakorlati követelménynek tartom azt, hogy az átmenet idejére, sőt azon túl is az ezüstcourans forgalomban tartassék. Következésképp a készfizetések felvétele idejében lesz helyén végleges állást foglalni az ezüst értékpénz kérdésével szemben. Mielőtt az előadottakból a helyes consequentiát levonnám, a kérdés alapos megvilágitása végett nem tehetem, hogy röviden azokat az indokokat fel ne soroljam, melyek a mi viszonyaink között az ezüstvaluta mellett felhozhatók, de a melyek nézetem szerint távolról sem oly nyomósak, hogy döntő hatálylyal birhatnának. Kétségtelen, hogy gazdasági érdekeink megóvása szempontjából az ezüstvaluta sok tekintetben többféle előnynyel járna. Először is nemes fémkészleteink nagyobb része ezüst s igy inkább az ezüstnek, mint az aranynak értékemelése feküdnék érdekünkben. Másodszor az is érdekünk lenne, hogy gazdasági javaink értéke az egyetlen s ma domináló arany értékmérő helyett egy nagyobb összehasonlítási alap, tudniillik ugy az ezüst, mint az arany szerint becsültessék, méressék meg s igy eleje vétessék annak, hogy ez az érték az egyetlen értékmérőhöz, az aranyhoz viszonyítva devalválódjék; ez a devalvátiója a gazdasági javaknak pedig beáll, ha a világ egyetlen értékmérőt; az aranyat állit fel, mert az arany ez által keresetté válván, az arany értéke emelkedik, a többi gazdasági jószág értékviszonya az aranyhoz, más szóval aranyban kifejezett ára pedig csökkenik. Bizonyos az is, hogy oly államoknak, a melyeknek nagy aranykészleteik vannak, érdekökben állhat, hogy az arany egyedüli általános értékmérővé s igy keresetté tétessék, mig ellenben oly államoknak, a melyeknek aranykészlete alig van, mint nékünk, alig fekhetik érdekében, hogy egy birtokukban nem lévő értékmérő becse növeltessék s ezzel a birto ukban lévő többi gazdasági jószág értéke apa tassék. Az is kétségtelen, hogy különösen egy agricultur államban az egyetlen értékmérő felállítása nagyobb visszahatással lehet a gazdasági életre, mint oly tőkegazdag államokban, a melyekben a nemzet főfoglalkozását az ipar és a kereskedés képezi mert több értékmérő, föltéve mindig, hogy ilyennek felállítása sikerülne, közrehatna a gazdasági termények olcsóbbá tételére. Mindezeknek a körülményeknek daczára azonban nem az a döntő, hogy mi lehet a mi viszonyaink között előnyösebb, hanem a kérdés abban culminai, hogy ilyen helyzetet, a mely látszólag nagyobb előnyöket biztositana, képesek lenoénk-e valósítani és fentartani? És erre határozott nemmel kell felelnünk. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy azt az inferioritást, a melyben a többi gazdasági jószág van az aranyhoz, mint értékmérőhöz képest, nem mi fogjuk megállapítani az által, ha az aranyvalutára áttérünk, még csak nem is fogjuk növelni az áttérés