Főrendiházi irományok, 1887. XII. kötet • 683-720. sz.

Irományszámok - 1887-690

bCXC. S2AM. a& most sem tévesztette, hanem államgazdászati tevékenységénél azt mindenkor irányadó elvnek tekintette. S bár ezen körülmény eléggé megnyugtathat az iránt, hogy a túlkiadások tekintetében visszaesés nem fog mutatkozni, mégis kötelességünknek tartottuk, be nem várva a zárszám­adások tárgyalását, már most felhívni a kormány figyelmét a nyugdíjakra. Ugyanis ma már úgyszólván kizárólag a nyugdíjak fejezeténél találkozhatni tetemesebb túlkiadásokkal. Hogy jövőre e téren is kedvezőbb eredmény legyen felmutatható, két irányban intéztünk figyelmeztetést a kormányhoz. Az egyik a takarékossági szempont, a másik a költségvetésnek a valódi szükség szerint leendő összeállítása. Az első szempontból már az 1889. évi zárszámadásokról a t. ház elé terjesztett jelentésünkben kívánatosnak jeleztük, hogy a tisztviselőkre nézve különben is elég kedvező nyugdíjtörvény a lehető legtakarékosabban hajtassék végre ; a nyugdíjazások a leg­szükségesebb mérvre szoríttassanak ; s magában véve a 40 éves szolgálati idő, illetőleg a 65 éves életkor elérése a nyugdíjazásra elegendő oknak ne tekintessék, — s ugyanezt ismételtük ez alkalommal is. A nyugdíjaknál előforduló túlkiadások indokolásául felhozatik egyrészt az új nyugdíj­törvény hatása, másrészt azon körülmény, hogy e czímen a hitelt az egyes ministeriumok rend­szerint a költségvetés egybeállításakor tényleg fennálló nyugdíjazásokra való tekintettel szok­ták kérni. Ezen gyakorlattal szemben a pénzügyminister, mint ezen jelentésében előadja, saját tárczájára nézve a múlt évre azon — a ház budgetjogára való tekintettel kétségkívül helyesebb — eljárást követte, hogy nem a tényleg a költségvetés előterjesztésekor fennállt szükségletre való tekintettel állapította meg a szükségletet, hanem figyelembe vette a várható emelkedést is. Ez eljárás helyessége mellett bizonyít az is, hogy a nyugdíjaknál minden tárczának túlkiadása van, egyedül a pénzügyi tárcza mutat fel itt is megtakarítást. — Óhajtandó tehát, hogy ezen eljárás követtessék a többi ministerek által is. Ily irányban határozati javaslatot benyújtani ez alkalommal időszerűnek nem láttuk, de tárgyalásaink során erre kiterjeszkedni szükségesnek véltük, hogy a jövő évi költségvetésnél már ezen elv érvényesülést nyerhessen. Ezek után ismételve kérjük, hogy a pénzügyminister jelentésének ugy a regale-kártala­nitási munkálatok költségeire, mint a kimutatott túlkiadásokra vonatkozó részét tudomásul venni s hasonló czélból a főrendiházzal is közölni méltóztassék. Kelt Budapesten, 1891. évi július hó 16-án. Rakovszky István s. k. t Földvárt/ Miklós s. &., a zárszámadás-vizsgáló bizottság elnöke. a zárszámadás-vizsgáló bizottság előadója. FŐRENDI IROMÁNYOK. XII. 1887—92. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom