Főrendiházi irományok, 1887. XI. kötet • 618-682. sz.

Irományszámok - 1887-619

2 DCXIX. SZÁM. 619. szám. (LXVII. ÜLÉS, 864. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Jelentése a főrendi ház közjogi és törvénykezésügyi bizottságának „a birói és ügyészi szervezet módosításáról" szóló törvényjavaslat tárgyában. Az 1890. évi XXV. t.-cz. tárgyalása alkalmával kilátásba vétetett, hogy áz ezen tör­vényben lefektetett reform hatályának és eredményének biztosítása érdekében a felügyelet körül igényelt szabályozás az egész birói és ügyészi szervezetre kiható külön törvényben nyerend megoldást. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat eme elhatározás folyamánya. Figyelemmel azon­ban arra, hogy a kilátásba vett bűnvádi és perjogi reformok sikeres életbeléptetése a kir. Ítélő­táblák újjászervezése mellett főleg az első fokú bíróságok megerősítését, továbbá az eddigi alaptörvények több feltűnő fogyatékosságának kiegészítését és pótlását igényli, a kérdéses tör­vényjavaslat kiterjeszkedik azon módozatokra is, melyek a bírósági szervezetet ez irányban gondosan előkészíteni szintén hivatvák. A felügyeleti jogkör szabályozása a végrehajtó hatalomnak a birói hatalomhoz való viszonyát illetőleg lényegében az eddigi alapon, mindazonáltal ama fontos szerepkörre tekintettel, melyet a decentralizált kir. ítélőtáblák e körül elfoglalni és betölteni méltán hivatvák, s az árú- és értéktőzsde, a termény- és gabona-csarnokok külön bíróságaira is kitérjeszkedoleg czéloztatik úgy, hogy a felügyeleti jog tartalma lényegében, nemkülönben a mikénti gyakorlás tüzetes meghatározást nyerjen. Miután pedig ez a részbeli meghatározások által egyrészt a bíróságok ügyvitelének szabályos menetére folytonos szakszerű befolyás, kellő ellenőrzés, s a kinevezési és előléptetési rendszernek biztos alapra állítása, másrészt a panaszjognak kapcsolatos szabályozásával az ügyviteli természetű rendetlenségek megtorlása is a függetlenség minden kellékeivel biró módozat mellett biztosíttatik : joggal remélhető, hogy a felügyeleti jognak hatályos gyakorlásn iránt fenforgó követelmény a kir. itélő táblák újjá szervezéséhez fűzött várakozásnak megfelelő mérvben érvényesülend. És pedig annál inkább várható ez, mert gondoskodva van a törvény­javaslatban arról is, hogy a felsőbb biróságoknak az igazságügy terén tett mindennemű tapasz talatai felhasználtathassanak. Az elsőfokú bíróságok megerősítése érdemében a törvényjavaslatban azonfelül, bogy a gyakorlati birói vizsgálat központosítása szándékoltatik, rendelkezés foglaltatik arra nézve, hogy a jegyzői és birói kar a felsőbb bíróságok eljárásával a tanácsjegyzői intézmény révén is

Next

/
Oldalképek
Tartalom