Főrendiházi irományok, 1887. XI. kötet • 618-682. sz.
Irományszámok - 1887-655
138 DGLV. SZÁM. Miután azonban Dalmáczia külön vámterülete már 1879-ban meg lett szüntetve és a többi vámkülzetek is Fiume és Trieszt kivételével ugyanakkor az általános vámterületbe bevonattak (1879. évi LIIÍ., LIV. és LV. törv.-czikk) és Fiume és Triesztnek 1891. évi július 1-ével szándékolt bevonásával teljesen megszűnik azon méltányossági tekintet, mely 1868-ban a törvény alkotására mérvadó volt, azon kérdés merült fel, vájjon a bevonás után is vámkezelési szempontból külföldnek tekintendő »punto franco« -ból a vámterületre érkező árúk részesítteásenek-e az emiitett törvény által életbeléptetett kedvezményben vagy sem ? E tekintetben egyfelől a forgalmi s kereskedelmi, másfelöl az általános vámpolitikai szempontok voltak figyelembe veendők. A vámkülzeteknek a vámterületbe való bevonása következtében, az azokban települt iparvállalatok gyártmányai vámmentesen fognak nálunk forgalomba kerülhetni, és igy az 1868. évi XXXVI. törv.-czikknek az akkori viszonyok közt teljesen méltányos gondozása ezeatúl jogos alappal nem bir. Tekintetbe veendő volt azonban a kereskedelmi szempont és pedig különösen a török birodalommali forgalmunk. Törökország behozatala, mint ezt már felemlítettem, nem esik a legnagyobb kedvezmény alá, hanem a szerződéses mérsékeltebb vámokra csak az esetben tarthat igényt, ha a behozatal monarchiánkba török hajókon eszközöltetik. Minthogy török terményekkel, jelesül fügével, aprószőlövel, czitrom és narancscsal, faolajjal stb. élénkebb forgalom létezik,— az 1868. évi törvénynek hatályon kivül helyeztetésével ezen árúk a vámterületbe való behozataluknál a szerződéses vámokra igényt nem tarthatnának, miután, ha egyszer a »punto franco«-ba kerültek és abból szállíttatnak vámterületünkre, többé az nem állapitható meg, vájjon török vagy más lobogó alatt kerültek-e a kikötőinkbe. Ez által nemcsak hajózásunk szenvedhetne kárt, hanem megeshetnék az is, hogy a török terményekkel eddig űzött átviteli kereskedelem kikötőinktől elvonatnék és más kikötőkbe tereltetnék. Ezen forgalmi érdekkel szemben áll azonban a vám és kereskedelmi politikai szempont. Az 1868. évi XXXVI. t.-cz. az annak életbeléptetésére első sorban indokul szolgált visszás állapotnak megszüntetése után is hatályban hagyása által ugyanis vámpolitikánkban azon új elv honosíttatnék meg, hogy a legnagyobb kedvezménynek biztosítását vámok tekintetében a monarchiában nemcsak szerződések utján lehet elnyerni, hanem a bevitelnek Fiúmén vagy Trieszten át való irányítása által is. Ily eljárásnak meghonosításával azonban nemcsak felmentetnének a külállamok azon törekvéstől, hogy a legnagyobb kedvezmény elnyerése végett velünk a saját kivitelünk előnyére váló ellenkedvezmények árán szerződéseket kössenek, hanem megfosztanók magunkat azon lehetőségtől, hogy a velünk nem szerződéses viszonyban álló államok irányában, mint pl.,az amerikai Egyesült-Államok vagy Oroszország ellen diíferencziális vámokat léptessünk életbe. Ezen lehetőséget pedig részünkre kereskedelmi politikai szempontból fen kell tartani, miután az főeszközül szolgálhat arra, hogy a külállamokat a szerződéses viszony létesítésére birjuk. A két kormány főtörekvésének tehát oda kellett irányulni, hogy ezen kérdés oly irányban találjon megoldást, mely úgy kikötőnk forgalmi érdekeinek megfeleljen, mint pedig vám- és kereskedelmi politikánknak a jövőben szabad kezet biztosítson. Ezen kettős czélt az által véltük elértnek, ha a szóban levő kedvezmény általában véve megszüntettetik, egyúttal azonban a törvényben névleg felsoroltatnak azon árúk, a melyek mint a közvetítő kereskedelemben, különösen pedig a Törökországgal való forgalmunkban a legfontosabbak, ha a vámkülzetekből érkeznek a vámterületre, származásukra való tekintet nélkül jövőben is az esetleg érvényben álló mérsékeltebb szerződéses vámok alá fognak esni, illetve vám tekintetében a legnagyobb kedvezményre fognak igényt tarthatni.
