Főrendiházi irományok, 1887. X. kötet • 550-617. sz.
Irományszámok - 1887-580
DLXXX. SZÁM. 113 és gyármunkások segélyezési ügye külön törvény által fog rendeztetni, azonban addig is. núg ez megtörténhetnék, megállapította azon alapelveket, melyek az ipartestületekhez tartozó iparágak segédeinek segélypénztárai tekintetében irányadók legyenek. Minthogy pedig az ipartestületek a képesítéshez kötött iparágakat foglalják magukban, a segélyezésnek az 1884 : XVII. t.-cz. 142. és 143. §-aiban megállapított alapelvei és módozatai az iparral foglalkozók jelentékeny körére és számára terjednek ki. — Megtaláljuk már ezen törvényben a segély pénztárba való belépési kötelezettséget, a mennyiben ott, a hol a segély pénztár létesítését a békéltető bizottság segédekből álló tagjainak választására összehívott ülésén a segédek többsége elhatározta, a segélypénztár kötelezőlcg megalakítandó s a segédek heti bérük egy bizonyos százalékával hozzájárulni tartoznak. — Kimondja már ez a törvény azon alapelvet is, hogy a munkaadó tartozik a költségekhez sajátjából is hozzájárulni, valamint hogy a segédek hozzájárulási részét is a munkaadó tartozik beszedni és a segélypénztárba beszolgáltatni. Ha az előadottak után még figyelembe vesszük azt, hogy az országbírói értekezlet alapján érvényében fentartott osztrák bányatörvény szerint a bányászati iparnál alkalmazott munkások a bánya-társládák utján betegség esetében is részesülnek némi segélyben, azt látjuk, hogy a betegség esetében való segélyezés tekintetében törvényes intézkedések már nálunk is fennállanak ezek azonban alkalomszerűen s bizonyos rendszeresség nélkül jöttek létre, ugy, hogy a betegsegélyezési ügynek szerves rendezése már ezen szempontból is kívánatossá válik. Kétségtelen, hogy a magántevékenység is felkarolta a betegsegélyezés ügyét. — Részint a fentebb már vázolt törvényes határozmányok, részint saját érdeke, részint humánus szempontok számos vállalkozót és gyárost arra bírtak, hogy alkalmazottainak betegség esetében való segélyezéséről saját kezdeményezésébői is gondoskodjék. — Másfelől maguk a munkások is társulás és szövetkezés utján igyekeztek sorsukon segíteni. — Mindezek azonban csak szórványos jelenségek, melyek önmagukban bármily Örvendetesek is, de magát a munkások betegsegélyezési ügyének nagyfontosságú kérdését még meg nem oldják s a törvényhozást annak országos és általános szempontokból való rendezése alól fel nem mentik. A hazánkban jelenleg fennálló betegsegélyezési intézmények áttekintésére szolgáljanak a következő statistikai adatok: A mi első sorban a gyári vállalatoknál fennálló munkás-betegsegélyezést illeti, mindenekelőtt megjegyzem: hogy 173 gyár nem alakított külön betegsegélyező pénztárt, hanem munkásait a szabad társulás utján létrejött s alantabb még bővebben ismertetett betegsegélyező egyleteknél biztosítja. — Ily utón 15.570 munkás nyerhet betegség esetén segélyezést. Egy nagyobb része a gyári vállalatoknak azonban külön gyári betegsegélyző pénztárakról gondoskodott és e czélra a munkások béréből 1—6 0 /o-ot von le. A költségekhez részben a munkaadók is hozzájárulnak. — Az ily gyárak száma 208, öszszesen 21.049 munkással s a gyári segélyezési alapok értéke 694.470 frtot képvisel. Némely gyár külön betegsegélyző pénztárt nem tart fenn, azonban a beteg munkásokat ingyen orvosi segélyben részesiti, gyógyszerekkel, sőt némi táppénzzel is ellátja. — E gyárak száma 43, összesen 954 munkással. Igen nagy azonban száma azon gyáraknak, melyeknek tulajdonosai (mint különösen a kisebb vidéki gőzmalmok és szeszgyárak) munkásaiknak betegség esetében való segélyezéséről sem egy, sem más módon nem gondoskodtak s a melyek úgyszólván a munkás-segélyezéssel egyáltalában nem törődnek. E-gyárak száma 464, az azokban dolgozó munkások száma 24.738, ugy, hogy a gyárak 49°/o-a, az összes gyári munkások 27%-áról betegeskedés esetére nincs gondoskodva. A kisiparról, illetve a képesítéshez kötött iparágaknál a betegsegélyezési ügy szintén nem nyújt kedvezőbb képet. — Daczára az 1884 : XVII. t.-czikk már fentebb idézett hatáFÖRENDI IROMÁNYOK. X. 1887-92. 15
