Főrendiházi irományok, 1887. VIII. kötet • 436-519. sz.

Irományszámok - 1887-448

GDXLVllI. SZÁM. 75 Nem lehet feladatom, hogy e szerződést, mely több mint 17 év előtt, tehát nem a mostani kormány közreműködésével jött létre, czélszertíségi szempontok szerint birálat alá vegyem, de azért nem hallgathatom el azon két legfontosabb körülményt, melyek a szerződés mellett méltán felhozhatók. Az egyik körülmény abban áll, hogy az átengedett sok ezer holdra menő erdő és legelő, egészen csekély részek kivételével, a legnagyobb mérvű faizási és legeltetési haszonvételekkel volt terhelve az illető községek javára, ugy, hogy azon esetben, ha e haszonvételek kárpótlása tejében az ottani volt kincstári erdők- és legelőkből a birtokrendezési törvényekben meghatározott kulcs szerint megfelelő rész hasittatott volna ki, alig maradt volna számbavehető birtoka a kincstárnak. A másik különösen fontos mozzanatot a szerződés III. §-ában foglalt azon kikötés képezi, mely szerint a szerződő községek kötelezték magukat a Kemény-család által a revindikált havasok megnyerése végett támasztandó rendes per következményeit, a birtokra nézve egészben, az usus fructusra vonatkozólag pedig a mennyiben megítéltetni fog, viselni s azon esetben, ha az emiitett család által ezen per a magyar kincstár ellen indíttatnék meg, annak irányában szavatosságot vállaltak. Fontos pedig ennek kiemelése a szerződés czélszerüségének megítélésénél azért, mert e kikötésre támaszkodva a kincstár nagy érték iránt indított per koczkázatától szabadul. a mi a szerződés szerint az államkincstár javára eső 100.000 frt vételárhoz, valamint a többi viszontszolgáltatásokhoz, mint igen jelentékeny rész hozzászámítandó. Miután a Kemény-család által a kincstár, illetőleg ez által a községek és az alapok ellen folyamatba tett perben a biróság a szerződés most idézett III. §-a alapján marasztalta e) a községeket és alapokat a szavatosságban, ez a körülmény képezi a fő- és döntő érvet, mely arra indít, hogy a szerződésnek minden változtatás nélküli jóváhagyását kell javasolnom. Végül még az 1872. évi márczius 12-én kötött szerződés megerősítése végett ezennel benyújtott törvényjavaslat egyes szakaszaihoz kell néhány megjegyzést fűznöm. Az 1. §-lioz. A kérdéses szerződés törvényhozási megerősítését azért tartom szükségesnek, mert tárgyát nagyobb kiterjedésű kincstári birtokok elidegenítése képezi. Hangsúlyozuom kell e helyen, bogy az 1872. évi márczius 12-én kötött szerződéshez a törvényhozás hallgatag már hozzájárult, de csakis annyiban, a mennyiben az eladott naszódvidéki kincstári birtokok vételára s ennek kamatai fejében évenkint fizetendő 7.625 frt törlesztési összegnek, illetőleg ezen Összeg félévenkint esedékes két egyenlő részletének az állam pénztárába már évek óta történő befizetését a törvényhozás a zárszámadások megvizsgálása alkalmával minden évben jóváhagyta. A 2. §-hoz. A 2. §. a kincstár javára ezen szerződésben kikötött összes jogok és irányában vállalt kötelezettségek telekkönyvi biztosítása iránt intézkedik, a mely intézkedés a szerződés V. §-án alapszik. A 3. §-lioz. A 3. §. elejét veszi a szerződés czíméből esetleg származható ama félreértésnek, mintha e szerződéssel nemcsak a kincstár és a naszód vidéki községek s alapok között fenforgott birtok- és tulajdonviszonyok intéztettek volna el, hanem az ottani birtokviszonyok általában is rendeztetnének. A külön törvény, melyre e §. második mondata hivatkozik, az, mely az igazságügyminister ur által a naszódvidéki községek birtokviszonyairól benyújtott javaslat alapján fog alkottatni. A 4. §-hoz. Az 1872. évi márczius 12-én kötött szerződés a kincstár, községek és alapok, tehát közérdekű tényezők közt jött létre, a mi a 4. §-ban biztosított bélyeg- és illetékmentesség indokául szolgál. Az 5. §-hoz. Az 5. §., mely a pénzügyministernek a szükséges végrehajtási felhatalmazást adja meg, bővebb indokolásra nem szorul. Budapesten, 1889. évi október hó 28-án. Wekerle Sándor s. A., magy. kir. pémügyminisier.