Főrendiházi irományok, 1887. VII. kötet • 377-435. sz.
Irományszámok - 1887-432
402 CDXXXI1 SZÁM. A holics-gôdingi vasút magyar vonal részére, illetve a holics-határszéli helyi érdekű vasútra nézve, — mely a fentebb tisztelettel előadottak szerint a csatlakozó osztrák vonalrész engedélyezésétől nem függ, — általánosságban ugyanazon épitési és üzletberendezési feltételek fognának megállapittatni, mint a melyek a helyi érdekű vasutak irányában érvényesíttetni szoktak. Ezen feltételek szerint a pálya oly módon lesz építendő és berendezendő, hogy azon a vonatok óránkénti 30 kilométer sebességgel közlekedhessenek, — a legnagyobb emelkedés vagy esés a 10%o-ot meg nem haladhatja; a kanyarodások félátmérője pedig 200 méternél kisebb nem lehet. Kiköttetnék továbbá, hogy a pálya szabványszerű koronaszélessége legalább 4 métert tegyen, az alkalmazandó s aczélból gyártandó sínek a nyilt pályán folyóméterenkint 23*6 kilogrammnál, a holicsi állomáson pedig 33 kilogrammnál könnyebbek nem lehetnek, — egyébként a nyilt pályán ócska, de teljesen használható állapotban levő és 23*6 kilogrammnál nehezebb vassínek alkalmazása is megengedtetnék. Kiköttetnék továbbá, hogy az esetre, ha a morvavölgyi helyi érdekű vasút építésének és üzletének engedélyezése tárgyában már a törvényhozás elé terjesztett javaslatom törvényerőre emelkedik s annak alapján a most nevezett helyi érdekű vasút engedélyeztetni és kiépülni fog, a Holics-országhatárszéli vasút és a morvavölgyi vasút között Holicsnál megfelelő csatlakozás vagy pedig mindkét helyi érdekű vasút részére megfelelő berendezésű közös állomás létesíttessék. — Közbenső állomás a vonalon nem lesz. A vasút építésére és üzletére kiadandó engedélyokmány tervezete szerint engedélyesek kötelesek lesznek az épitési terveket az engedélyokmány keltétől számítandó két hónap alatt bemutatni s a pálya építését ugyancsak az engedélyokmány keltétől számítva egy év alatt befejezni s a pályát a közforgalomnak átadni. A tényleges épitési és üzletberendezési töke az engedélyokmány 7. §-a szerint 340,000 frtban állapíttatnék meg, mely tökéből engedélyesek forgalmi eszközök beszerzésére 44,000 frtot, a holicsi állomás létesítésére pedig külön elszámolás alá eső 55,000 frtot tartoznak fordítani s a mennyiben ezen összegből a morvavölgyi helyi érdekű vasúttal közös állomás létesítése esetén, vagy egyébként megtakarítások lennének elérhetők, a megtakarított és a műszaki felülvizsgálat alkalmával kimutatandó összeg, valamint azon összeg is, mely a 23*6 kilogrammos aczélsínek helyett az épitési és üzletberendezési feltételek szerint alkalmazható vassínek igénybevétele esetén az előirányzattal szemben megtakarítható leend, mint a helyi érdekű vasút tartalék-alapja külön lesz kezelendő. Az engedélyezendő vasút tényleges épitési és berendezési költségei azon okból voltak ezen magasnak látszó összegben megállapitandók, mert az egész vonal a Morva folyó árterén vonulván át, mindenütt magas töltések előállítása és 27 darab 542 méter össznyilással bíró hidnak épitése szükséges, mert továbbá a vonal rövidségénél fogva forgalmi eszközökre is aránytalanul nagy összeg kilométerenkint 11,500 frt esik, mi mellett még az is figyelembe jő, hogy a vonal csekély hosszánál fogva a felügyeleti, tervezési és egyéb mellékköltségek is viszonylag magas összeget tesznek ki. Az engedélyokmány keretében a hazai ipar és kereskedelem érdekei a szükséges díjszabási kikötések által biztositvák s az is ki lenne kötve, hogy engedélyesek a pálya üzletének kezelését, a mennyiben nem magok látnák el, csak általam előzetesen jóváhagyott szerződés alapján fogják másra átruházhatni. Egyebekben a kikötendő épitési, üzleti s engedélyezési feltételek nem különböznek a helyi érdekű vasutak építésére és üzletére kiadni szokott engedélyokmányokban foglalt hatá-