Főrendiházi irományok, 1887. VII. kötet • 377-435. sz.

Irományszámok - 1887-417

CDXVII. SZÁM. 205 A szintén megsüppedt koesilejáró a közúti hid felett meglévő másik kocsilejáró közel­ségénél fogva nélkülözhető lévén, azt a bizottság elhagyandónak és annak helyébe a gyalogosok részére egy kétszárnyú vaslépcső alkalmazását indítványozta. A bizottság azt is felemiitette e jegyzőkönyvében, hogy »tapasztalta, miszerint a rakpart felső szakaszán 126. szelvénytől felfelé, nemcsak a rakpart felső fala mögött, hanem a tiszai védtöltés koronáján is a csapadékvizek elvezetéséről gondoskodva nincsen, mely csapadék­vizeknek a talajba való besztírődése, ugy a rakpart felső falazatára, mint magára a véd­töltésre is hátrányos«. — Ezen csapadékvizek elvezetéséről tehát a rakpart fentartása érdekében gondoskodni kell. Végre jegyzőkönyvileg constatálta a bizottság még azt is, »hogy a létesitett rakpart felső falazata az 1888-iki nugy viz fölött a 128. sz. szelvénynél csak alig 2 cm.-rel, a vonal egyéb részén pedig 26—46 cm.-rel állván feljebb, egy bekövetkezhető rendkivüli, az 1888 ikinél nagyobb vizállás mellett, Szeged város a partfal mellett létesítendő nyúlgát védel­mére szorulna, és az elöntés újabb veszélyének lenne kitéve«. »Kívánatosnak« mondta »ennélfogva« a bizottság, »hogy a rakpart felső falazata annak jelenlegi legmagasabb pontjánál egész hosszában 60 cm.-rel, vagyis az 1888 iki nagy viz fölött i> méterre emeltessék.« A bizottságnak mindezen javaslatait magaméivá tevén, nem csupán az azokra vonatkozó tervezetek sürgős elkészítése, hanem az iránt is intézkedtem, hogy a megsüppedt rakpart-szakasz mielőbb helyreállítható legyen s hogy ezenkívül a rakpartnak egyéb, leginkább veszélyeztetett szakaszai, az évszak előhaladottsága mellett még előteremthető kőhányás által, a jövő évi tavaszi árvíz előtt legalább a legszükségesebb biztositást nyerhessék ; sőt miután ezen kőhányási munkák vállalatba adása előreláthatólag némi időhaladékot okozandott volna, már a bizottsági tárgyalások végezte előtt el lett rendelve, hogy a legsürgősebbnek jelzett helyen, t. i. a Stefánia-sétány előtti vizi lépcsőnél, részint a lebontott falazatból nyert, részint sürgősen beszerezhető kőanyagból némi kőhányás készíttessék, a mely munka a bizottsági eljárás befejezése után azonnal, vagyis szeptember hó 23-án tényleg meg is kezdetett. A megsüppedt rakpart-szakasznak, továbbá a Stefánia-sétány előtti partszakasznak és a felső kőburkolatos partszakasznak legsürgősebb biztosításához szükséges kőhányás elkészitése — a 75—87. sz. szelvények között 120 m. hosszban, a 101 —119. sz. szelvények között 180 m. hosszban, és végre a 176—181. sz. szelvények között 50 m. hosszban — már szerződésileg biztosítva és folyamatban van, és ha a vizállási viszonyok megengedik, még ez évben be fog fejeztetni. A megsüppedt rakpartszakasz helyreállítására és a felső rakpartfal felmagasitására vonat­kozó tervezet elkészülvén, az első, mihelyt a Tisza vízállása Szegednél 4- 2-# méterig alászáll, azonnal meg fog kezdetni s kedvező vizállás esetén még a jövő évi tavaszi árviz előtt befejez­hető lesz, utóbbi, vagyis a felső falazat felraagasitása pedig kedvező időjárási viszonyok esetén a jövő tavaszon, ellenkező esetben pedig a jövő nyár folyamán lesz foganatosítható. Mindezen munkálatok, nevezetesen a végrehajtott lebontási munkák mintegy 5.000 frtba, a rakpartnak kövezett lejtő szerint való előállítása 10.611 frt 72 krba, a folyamatban levő kőhányási munkák 95.276 frt 34 krba, s végre a rakpart felső falának fclmagasitása 31.603 frt 23 krba, vagyis összesen kerekszámban : 142.000 frt költségbe kerülnek. Igaz ugyan, hogy az 1880. évi XVII. t.-cz. 3. §-a értelmében, a szegedi rakpart fentar. tási költségei Szeged sz. kir. város terhét képezik, mindazonáltal ezen költségeket Szeged sz. kir. város terhére róni nem lenne indokolt, részint azért nem, mert a szóban forgó költségek tulajdonképen fentartási költségeknek nem minősíthetők; minthogy azok a rakpartnak nem idő­közben megromlott valamely alkatrészének eredetileg már létező módon és méretek szerint való helyreállítására, hanem a rakpartnak tökéletesbitésére, tehát kiegészítésére vonatkoznak; de

Next

/
Oldalképek
Tartalom