Főrendiházi irományok, 1887. VII. kötet • 377-435. sz.
Irományszámok - 1887-417
204 CDXVII. SZÁM. Miután az eljáró bizottság ezek szerint kétségtelennek találta, hogy a szegedi kőpartnak megsüppedését sem a tervezett méretek elégtelen volta, sem pedig az alapozáshoz és falazáshoz felhasznált anyagok és munkák roszasága nem okozta, azon kérdéssel is foglalkozott, hogy a rakpartfal fentartása körül nem követtek-e el mulasztást s erre vonatkozólag a bizottság Ítéletét a jegyzőkönyv szó szerint a következőkben fejezi ki : »A folyammérnöki hivatalnál levő és e partszakaszra vonatkozó nyilvántartási szelvényekből kitűnik még az is, hogy az évi mederalakulások a rendes mederváltozások keretén általában belül maradtak, tehát azokból partcsuszamlások bekövetkczhetését előre látni nem lehetett«. Ezek után a bizottság behatóan foglalkozott a süppedés okainak kiderítésével s a rakpart süppedésének okait azonosaknak találta azon, a Tiszánál gyakrabban előforduló partsüppedésekéivel, melyek >olyan geológiai processusokra vezethetők vissza, melyeket teljesen megszüntetni sok esetben nem lehet«. Azon a süppedés helyén levő négy méter vastag agyagréteg ugyanis,a melyre a rakpart alapozva volt s mely a bizottsági elnök jelentése szerint más körülmények között akár súlyosabb építmények elbírására is képes lenne, rajta fekszik egy tetemes vastagságú, de silány természetű homokrétegen, a >mely igen finom gömbölyű szemcséjű homokréteg«, a bizottsági jegyzőkönyv kifejezése szerint »ugy a Tisza, mint a talajvíz behatása folytán kis vizállásnál ellennyomásra nem találván, a Tisza-folyó mindazon szelvényénél, melyekbe ezen rétegek betorkolnak, lassankint a mederbe behúzódik és az igy támadt ür a nehézség törvényei szerint a felső réteg lestippedése által követeli kiegyenlítését«. >Ezen jelenség« — a bizottság véleménye szerint — »hosszabb vagy rövidebb időszakokban a nagy vízállások után bekövetkező alacsony vízállásoknál mindaddig ismétlődni fog, mig az alsó homokréteg kifolyását megakadályozni nem sikerül.« Az eljáró bizottság az első homokréteg kifolyásának megakadályozására vonatkozó javaslatát azon tapasztalatára alapította, hogy a rakpart mentén azon a szakaszon fordulhatnak elo a mederben veszélyt hozó átalakulások, a hol a rakpart előtt csak alacsony és igen keskeny előtér van, ellenben ott, a hol a rakpart előtt nagyobb mérvű iszapolódás és + 3\>—h4'o méterig felérő 20 -40 méter széles előtér van, biztos a rakpart helyzete; miért is a bizottság nem csupán a megcsúszott partszakasz mentén, de ott is, a hol az előtér elégtelen volta és a meder kedvezőtlen alakulása folytán a rakpart egyéb részeit is veszélyeztetettnek találta, t. i. a két hid között a 48—75. sz. szelvények között 270 méter hosszban a Stefánia-sétány előtt a 95—127. sz. szelvények között 320 m. hosszban és a Fellmayer-féle gyár közelében lévő régi sarkantyú alatt a 176—181. sz. szelvények között 50 m. hosszban erős — a jegyzőkönyvben részletesen körülirt kőhányás lehetősitését és állandó fentartását hozta javaslatba, »mely kőhányás« az elnöki felterjesztés szavai szerint »hivatva lesz arra, hogy a mederbe kifutó s ott mintegy nyílt sebet képező homokréteget a viz támadásai ellen megvédje, másrészt pedig arra, hogy a partfal mellett előtér képződésével a folyó sodrát lehetőleg távol tartsa«. A helyszínén eljárt bizottság a rakpart 109. sz. szelvényénél a Stefánia-sétány előtti vizi lépcsővel az alsó rakpartfal kisebb fokú siippedését észlelvén, a 101 —119. sz. szelvények között 180 m hosszúságban a rakpart előterét kőhányással sürgősen kiegészitendőnek véleményezte. A megsüppedt falszakasz újbóli felépítését a bizottság nem javasolta, hanem »a fenforgó körülmények a meglevő és beépíthető anyagok, tehát az épitési költségekre, nemkülönben a part használhatóságára val-) figyelemmel, ugyanoda egy, a jelenlegi alsó rakpart magasságáig felnyúló kettes lejtésű partburkolat készitését« ajánlotta oly módon, hogy az hat helyeu egyenkint 2 m. széles lépcsővel láttassék el.
