Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.
Irományszámok - 1887-202
72 ecu. SZÁM. nyel nem járna, de vagyoni viszonyaik megzavarására, lakóinak és pedig épen a község vagyonának kezelésével megbízott jobb és vagyonosabb részének anyagi károsodására vezetne. Tette ezt másodsorban azért, mert az az egyöntetű eljárás, mely az italmérés általános megelégedéssel való gyakorlásának egyik feltételéül fennebb meg lett jelölve, sokkal könnyebben és biztosabban elérhető állami, mint községi kezelés mellett. Végre a mi legfőbb és döntő indok volt: ha az italraérési jog a községek által váltatván meg, azok tulajdonává válnék, az államnak sok tekintetben elodázhatatlan pénzügyi, forgalmi és más hasonnemű intézkedései, a mint most az italmérésre jogosult magánfelek érdekeivel jönnek valóságosan vagy látszólag érintkezésbe, ép úgy történnék ez jövőre a községek érdekével szemben,— s az eredmény ezek részéről is talán még hangosabb felszólalás s végső sorban valószínűleg az lenne, hogy aránylag rövid idő múlva egy új rendezés szüksége állna be. A beterjesztett javaslatok az úgynevezett kir. kisebb haszonvételek körül csak az italmérési jog rendezésével foglalkoznak, s ezúttal a többi még hasonló alapon legalább részben fennálló jogok, minta malom- és vásárjog, hid-, út-és vámjog rendezésére nem terjeszkednek ki. Mellőzik a malomjog rendezését azért, mert e jog gyakorlatát a forgalmi és kereskedelmi viszonyok átváltoztatása, de még inkább a gyártástechnika fejlődése, a gőzmalmok általános elterjedése és az ezek folytán elkerülhetlenné vált hatósági intézkedések csaknem tárgytalanná tették s a mit még ezek után e jog körül rendezni kellett, arról a vízjogi törvény intézkedik, de mellőzni kellett a malom jog megváltását azért is, mert ennek a helyi viszonyok szerint különböző jelentősége és gyakorlási módja sem nem kivan, sem nem tesz lehetővé oly általános és egyöntetű rendezést, mint az italraérés s ettől eltekintve, a malomjog korlátolt jellege miatt s azért, mert nem mindenütt, hanem csak szórványosan van érvényben, alig is lehetne gondolni arra, hogy úgy, mint az italmérés, az állam részére fentartott jognak nyilvánittassék. A vásárjog mai gyakorlatának módja alig sért valamely jogos érdeket. De feltéve, hogy annak rendezése szükséges, az e jog természeténél fogva csak oly módon történhetik, hogy annak jövőben leendő gyakorlata az illető községekre rnháztatik át. Már pedig ez átruházás keresztülvitele olyan intézkedéseket igényel, melyek a jelen törvény rendelkezéseivel, a melyben az állam által foganatosítandó intézkedésekről van szó, összefüggésbe nem hozhatók s együtt alig tárgyalhatók. A hid-, út- és vámszedési jogok rendezését végre a közmunka rendezésével együtt egy, a törvényhozás elé terjesztendő külön javaslat czélozza. Adott viszonyaink között az italmérési jog rendezésénél két főirányban kell intézkedéseket tenni : 1-ször: Meg kell állapítani azt, hogy a jövőben kik mily feltételek mellett gyakorolhassák a szeszes folyadékok kimérését és kis mértékben való darusítását s hogy e gyakorlat miképen jövedelmeztessék ; s 2-szor, hogy a jogosultak kártalanítása miként történjék. Én e két főiránynak megfelelőleg a rendezés feladatát két külön törvénynyel hiszem legczélszerűbben megoldhatni s ezért két külön javaslatot is terjesztettem be, melyek elseje >az állami italmérési jövedékről«, másodika pedig >az állami italmérési jövedékről szóló törvény folytán adandó kártalanításról« szól. Legczélszertíbbnek tartom két törvény hozatalát azért, mert: 1. mindegyik törvény más köröket érdekel, azok végrehajtására más-más közegek lesznek hivatva s mindezekre csak zavarólag hatna, ha az egyiket illető intézkedésekhez az is lenne keverve, a mi a másikhoz tartozik; 2. az állami italmérési jövedékről szóló törvénynek intézkedései állandó jellegűek, míg a
