Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.

Irományszámok - 1887-201

36 CCI. SZÁM. lenni, s az ezen jogok helyébe lépő kártalanítási igény engedményezése s zálogul adása a kincstárral és harmadik személyekkel szemben csak akkor érvényes, ha a jogügylet köz­jegyzői okiratba vagy pedig biróilag avagy közjegyzőileg hitelesített, vagy gyámhatóságilag jóváhagyott magánokiratba foglaltatik s az átruházásról, illetőleg zálogba-adásról a kir. adófelügyelő értesíttetik. Ilyen értesítés eszközlendő akkor is, ha a kártalanitási igényre végrehajtás vezettetik. Ezen értesítésről, valamint a kártalanitási összegre vonatkozó tulajdoni és zálogjogi igénybejelentésekről a kir. adófelügyelő által községenkint (pontos) napló vezetendő, a mely napló, valamint az értesítések és igénybejelentések a hivatalos órákban mindenki által meg­tekinthetők és azokról bélyeges hiteles kivonatok és kiadványok vehetők. A napló vezetésének módozatát a pénzügyminister az igazságügyministerrel egyetértőleg rendeletileg szabályozza. Az 188?-ik évi márczius 31-ik napjáig a kártalanítás tárgyát képező jogokra szerzett ég a 21. §. szerint bejelentendő dologi és elsőbbségi jogok a íennálló jogszabályok szerint itélendők meg. 29. §. Az igazságügyminister felhatalmaztatik, hogy a közigazgatási hatóságok által végleg megállapított s a felmerült magánjogi igények miatt jelen törvény értelmében birói letétbe helyezett kártalanitási összegekre vonatkozó igények eldöntését, ide értve a részesedési arány megállapítását is és a kártalanitási összegnek kiutalását tárgyazó birói eljárást, a biró illetőség megállapításával kapcsolatosan, rendeleti utón szabályozza. 30. §. Ezen törvény végrehajtásával a pénzügyi, a belügyi és az igazságügyi minister bizatik meg. Szathműry György s. fc, a képviselőház jegyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom